Egy parádés magyar 400 gyors győzelemmel kezdődött a budapesti junior vb, miután Zombori Gábor világbajnoki rekorddal megszerezte az első helyet. A délutáni menü is Zombori négyszázával kezdődött. A Budafóka SE 16 éves úszója ugyanúgy elkezdte, mint reggel, a felnőttvilágcsúcs részidején belül tempózott, majd a folytatásban is szépen haladt előre, uralta a futamot.
Gáborra egyedül az ausztrál Thomas Neill vészesen úszott fel, olyannyira, hogy az utolsó százra együtt fordult a magyarok reménységével. De hazai közönség előtt egy világbajnoki döntőben Zombori Gábort nem lehetett megfogni… Aztán 3:46.06-tal jött az újabb világbajnoki rekord és a végtelenül megérdemelt aranyérem.
A másik magyar érdekeltségű egyéni fináléban, 400 m vegyesen csakúgy, mint délelőtt remekül helytállt a két magyar lány: Szabó-Feltóthy Eszter ismét pokoli erősen kezdett, és ennek meg is lett az eredménye, újabb öt másodpercet faragott az egyéni csúcsából (4:40.48), és a negyedik helyen ért célba. Mihályvári-Farkas Viktória ezúttal elmaradt a legjobbjától, és 4:44.25-tel a hatodik lett.
A keddi hajrában jött még viszont a két gyorsváltó: a 4×100-as fiúk és a 4×200-as lányok is örömúszásra készültek, már csak azért is, mert – az időeredmények alapján – nem a legerősebb négyesekkel ugrottak vízbe. Végül Pap Bálinték a nyolcadik, Nagy Rékáék pedig a hetedik helyen zártak.