Újabb magyar érem a hazai rendezésű vizes világbajnokságon. Cseh László fantasztikus úszással a második helyet szerezte meg férfi 200 méteres pillangóúszásban, ahol nagyszerűen úszott Kenderesi Tamás is, aki éppen lemaradt a dobogóról és végül a negyedik lett. Hosszú Katinka a női 200 gyors döntőjében a hetedikként csapott a célba, majd később bejutott a női 200 pillangó döntőjébe is hatodik helyen, ahol ott lesz Szilágyi Liliána is a 7. legjobb idővel.

Magyar érdekeltségű fináléval kezdődött az úszóversenyek 4. napjának délutáni programja a Duna Arénában. Amikor Hosszú Katinka belépett a női 200 gyors döntője előtt a küzdőtérre, szinte felrobbant a lelátó, olyan elképesztően szurkolt ismét a hazai közönség. Katka a saját bevallása szerint „kiránduló” számában is odatette magát és végül 1:56.35-ös idővel a 7. helyet szerezte meg.

Hosszú Katinka: „Amikor beneveztünk a 200 gyorsra, tudtam, hogy a dobogós helytől a nyolcadikig bármi lehet, vagy akár döntő sem. Nem azt mondom, hogy ez a 7. hely, ez nagyszerű, de örülök, hogy ott lehettem a döntőben és versenyezhettem. Kiadtam magamból mindent.”

A nap második döntőjében két magyarért is szoríthattunk. Férfi 200 méteres pillangóúszásban az aranyért ugrott vízbe Cseh László és Kenderesi Tamás is és mindketten fantasztikusan versenyeztek. A dél-afrikai Chad Le Clos szokásához híven ismét alaposan bekezdett, az első ötven után világcsúcs-részidőn belül fordult. Ezúttal végig is bírta a gyilkos iramot, így az ő nyakába akasztották a világbajnoki aranyat. Laci óriásit úszva végül a második helyen ért célba 1:53.72-es idővel.

Cseh László: „Nem volt ez rossz úszás. Még talán egy öt méter jó lett volna, ha van. Örülök az időeredménynek, a második helynek. Nyerni szerettem volna, de azt hiszem, hogy Chad Le Clostól kikapni nem szégyen. Idehaza másodiknak lenni egy világbajnokságon, az is egy óriási érzés.”

Kenderesi Tamás most keményebben úszott a táv első felén, mint eddig és a végén próbált úgy menni, ahogy szokott, ez most egy vb-4. helyet jelentett neki a célban (1:54.73).

Kenderesi Tamás: „Többet vártam magamtól, de most ennyi jött. Nem tudom, mi történhetett. Az első 100, az úgy gondolom, hogy rendben volt, a célomnak megfelelő, de most az utolsó ötvenen nem tudtam úgy megindulni, ahogy szoktam, ahogy szerettem volna. De maximálisan kiúsztam magam, ez az, ami vigasztal. Viszont győzni szerettem volna ez előtt a nagyszerű közönség előtt, szóval csalódott vagyok.”

A fiúk után a lányoknak következett a 200 méteres pillangója. Itt is két magyarnak szurkolhattunk a középdöntőben és mindketten szépen teljesítettek. Hosszú Katinka 6. (2:07.37), míg Szilágyi Liliána a 7. (2:07.67) legjobb idővel került a fináléba.

Hosszú Katinka: „Egy 200 gyors után bekerülni a döntőbe 200 pillangón, azt gondolom, hogy az egy nagy dolog. De azért szeretnék holnap jóval gyorsabb lenni.”

Szilágyi Liliána: „Örülök annak, hogy bent vagyok a döntőben, ez volt a cél, holnap meg jön a finálé. Minden úszásban más a technika, meg a tempó, mindig az adott helyzethez kell alkalmazkodni. Holnap szeretném megúszni a legjobbamat.”

Teljes eredménysor:

http://www.omegatiming.com/Competition?id=000111010AFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFF&day=4

Még több infó a világbajnokság úszó versenyeiről és a magyar csapatról:

https://www.facebook.com/uszoszovetseg/

Holnap is szurkoljunk együtt a magyarokért, hajrá!!!!!!!!