Encs és Sarkad után Zircen folytatódott a tavaszi tanuszoda-avató „maratoni” – a 2017-ben indult program egyik újabb ékköve nyithatta meg kapuit. Az ünnepen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Nyúl Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, Ottó Péter polgármester, Kovács Norbert, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese és persze Wladár Sándor MÚSZ-elnök vett részt Török Enikő sportszakmai vezető kíséretében – de ami jóval fontosabb: megannyi helyi fiatal, akik alig várták, hogy a hivatalos ceremónia végén birtokba vehessék a medencét.
Schmidt Ádám köszöntőjében hangsúlyozta, a tanuszoda-építési program az Úszó Nemzet Program egyik sarokköve, és a sorra nyíló, illetve régebb óta üzemelő létesítmények a fiatalok oktatása mellett a szabadidősport céljait szolgálják a különböző településeken és vonzáskörzetükben.
Wladár Sándor elárulta, Zirc jövőre jó eséllyel csatlakozhat az ÚNP-hez – illetve az esemény egyik fontos hozadékaként a MÚSZ vezetője külön megbeszélést folytatott Nyúl Zoltánnal, és megállapodtak abban, hogy a szövetség sokkal nagyobb beleszólást kap a jövőben megépülő uszodák tervezésébe. „A fenntarthatóságnak és az energiahatékonyságnak alapvető szempontnak kell lennie, de a sportszakmai részt sem szabad elhanyagolni, elvégre láttunk nemrég megnyílt, vagy most tervezett létesítményeket, ahol nem számoltak konditeremmel vagy tanmedencével, márpedig ezek nélkül nem létezik ma már normális sportuszoda.”