Újabb pontszerző helyeket szereztek a magyar úszók a hazai rendezésű világbajnokságon a Duna Arénában. Női 1500 méteres gyorsúszásban Kapás Boglárka a 4. helyen végzett, míg Késely Ajna a 8. lett. Férfi 200 méteres gyorsúszásban pedig Kozma Dominik csapott hatodikként a célba. Férfi 200 pillangón Cseh László és Kenderesi Tamás jutott döntőbe, míg női 200 gyorson Hosszú Katinka.
Magyar érdekeltségű döntőkkel kezdődött a délutáni program az úszó versenyek harmadik napján. Férfi 200 méter gyorson Kozma Dominikért szoríthattunk, aki elképesztően kezdett és 50 méter után elsőként világcsúcs részidőn belül fordult. Doma még 150 méter után is a második helyen állt, ám a végére picit elfogyott, így a célba hatodikként csapott be. Hatalmas úszás volt tőle, ideje új országos csúcs (1:45.54).
Kozma Dominik: „Elvitt a szívem az elején, fújták volna lett ott, az első 50 után. De még a harmadik 50 után is lefújhatták volna. Jól éreztem magam, de azért a végén már nagyon nem. Örülök, hogy kiúsztam magam, aztán legközelebb majd taktikázunk is.”
A nap következő fináléjában, női 1500 gyorson Kapás Boglárkának és Késely Ajnának szurkolhattunk. Bogi kiúszta magát és bár elmaradt a legjobbjától, végül világbajnoki negyedikként ért célba (16:06.27).
Kapás Boglárka: „Nem vagyok teljesen megelégedve, hiszen jobb időt szerettem volna úszni és ezáltal előrébb is végezni. A legjobbammal simán meglett volna az ezüstérem, úgyhogy nem vagyok annyira boldog. Kiúsztam magam, most valamiért ennyi volt bennem.”
Ugyanitt Késely Ajna élete második felnőtt vb-döntőjében a nyolcadik lett (16:22.87).
Késely Ajna: „Nem túl sok jót tudok mondani, mert nem sikerült az időmet megúsznom. De úgy érzem, most ennyi volt bennem és kiúsztam magam. A 400 jobban sikerült, úgyhogy remélem, a váltó is jobban fog!”
Két elődöntőben voltak még érdekeltek a magyar úszók. Előbb Hosszú Katinka úszott 200 méter gyorson, ahol nagyszerű teljesítménnyel, az ötödik legjobb idővel került fináléba (1:55.98).
Hosszú Katinka: „Élveztem a mai napot. Ahogy mondtam is tegnap, azzal, hogy megvan az arany, most próbálom kiélvezni ezt a vb-t, mert úgy gondolom, hogy mi, magyar úszók vissza fogjuk ezt a hangulatot sírni. Azért is élvezem a gyorsúszást, mert nekem itt nincs veszíteni valóm, sosem volt még korábban benne érmem. Ha holnap sikerül egyéni csúcsot úsznom, azt gondolom, az már siker.”
Férfi 200 méter pillangón két éremesélyes úszónk is érdekelt volt a középdöntőben. Mindketten egy futamban úsztak és ott az első és a második helyet kaparintották meg. Cseh László ismét nagyot úszott (1:54.22), míg Kenderesi Tamás újból hatalmasat hajrázott (1:54.98), így előbbi összességében a 2., míg utóbbi a 3. legjobb idővel lett finalista.
Cseh László: „Jó volt ez a délután, de szerintem azért kicsit erős volt a kezdés, mert Chad Le Clos nagyon ment. De ez volt a kiadott ukáz, hogy vele kell menni. A végére egy kicsit elfáradtam, de ez most szerintem így rendben volt. Majd holnapra kell nagyon összeszednem magam, mert ennél sokkal jobb úszás kell akár még a dobogóhoz is.”
Kenderesi Tamás: „Ez azért nem az a pihentető úszás volt, nem is esett annyira jól, de szerintem jó lesz. Erre edzek, hogy a végén jöjjek, de azért a döntőben a többi résztávot is meg kell nyomni.”
Teljes eredménysor:
Még több infó a magyar úszó csapatról és a világbajnokságról:
Hajrá az úszó versenyek negyedik napján is a magyar csapatnak!!!