Kiskunhalason éveken át ígéretes munka folyt Novotny Attila vezetésével – ám a helyi uszoda sajátosságai (19 méteres medence…) behatárolták a lehetőségeket.
Most új éra kezdődhet – Wladár Sándor MÚSZ-elnök és Török Enikő sportszakmai csoportvezető kiváló hangulatú, és ami ennél is fontosabb, kifejezetten eredményes megbeszélést folytatott Fülöp Róbert polgármesterrel a jövőbeni lehetőségekről.
A település termálvizének hála egy új, minden igényt kielégítő tanuszoda építése és a víz több célú felhasználása kiváló megtérüléssel kecsegtet – a MÚSZ a már javában zajló tanuszoda-építési program tapasztalatait felhasználva segít majd a tervezés és kivitelezés előkészítésében. Ez pedig az ugródeszka, vagy inkább rajtkő lehet ahhoz, hogy hamarosan a halasi gyerekek is bekapcsolódhassanak az Úszó Nemzet Programba; addig is, Novotny Attila tudására és elnyűhetetlenségére alapozva új alapokra kerülhet a helyi úszásoktatás, és a helyi úszóklub is új merítési lehetőséghez juthat.