Zárónapjához érkezett a Tokióban állomásozó világkupa-sorozat, ahol úszóink négy érmet is szereztek, Hosszú Katinka egy arannyal és egy bronzzal, Verrasztó Dávid és Kapás Bogi pedig egy-egy ezüsttel vette ki a részét a vasárnapi éremtermésből.
Úszóink közül egyedüli férfi versenyzőként Dávid indította a napot a 400 vegyessel, ahol ugyan a japán Watanabe Ippei támadását visszaverte és megnyerte a futamát, de összesítésben a második legjobb időt produkálta (4:03.29) mivel a másik japán Hagino Kosuke délelőtt gyorsabb tudott lenni nála (4:01.93).
Kapás Bogi 800 gyorson ugrott vízbe csupa japán versenyző között, és hatalmas csatában végül a Gotou Mayuko lehajrázta, így Boginak ma ezüstérem jutott (8:19.87).
Katinka először 200 háton állt rajtkőre, ahol olyan sztárokkal csapott össze, mint az olimpiai bajnok Emily Seebohm, vagy a fiatal ausztrál tehetség Minna Atherton, és a két ausztrál után a harmadik helyen ért célba (2:02.89), de csupán csak egy századdal lemaradva az ezüstéremről. 200 vegyesen viszont rajt-cél győzelmet aratva ismételten bizonyította, hogy a vegyes, az továbbra is az ő felségterülete, így egy gyönyörű szépen csillogó arannyal búcsúzott a japán fővárostól. Folytatás jövőhéten Szingapúrban, ahol igazán kiélezett csata várható az összetett pontverseny elsőségért Hosszú Katinka és Sarah Sjöström között, akinek akárcsak tegnap, ma sem sikerült aranyat bezsebelnie.
Magyar eredmények – FINA Úszó Világkupa, Tokió
FÉRFIAK
400 vegyes
- HAGINO Kosuke 4:01.93
- VERRASZTÓ Dávid 4:03.29
- WATANABE Ippei 4:03.52
NŐK
800 gyors
- GOTOU Mayuko 8:19.74
- KAPÁS Boglárka 8:19.87
- NANBA Miyu 8:22.44
200 hát
- SEEBOHM Emily 2:01.13
- ATHERTON Minna 2:02.88
- HOSSZÚ Katinka 2:02.89
200 vegyes
- HOSSZÚ Katinka 2:04.65
- OHHASHI Yui 2:05.29
- YE Shiwen 2:07.09
Az összetett pontverseny Top-3 versenyzője
FÉRFIAK
1. MOROZOV Vladimir (RUS) 342 points
2. PRIGODA Kirill (RUS) 213
3. LARKIN Mitchell (AUS) 183
NŐK
1. SJÖSTRÖM Sarah (SWE) 285 points
2. HOSSZU Katinka (HUN) 270
3. EFIMOVA Yuliya (RUS) 234
TOP 3 versenyző Tokióban
FÉRFIAK
1. MOROZOV Vladimir (RUS) 1002 FINA points
2. XU Jiayu (CHN) 1001
3. PRIGODA Kirill (RUS) 987
NŐK
1. KROMOWIDJOJO Ranomi (NED) 984 FINA points
2. SJÖSTRÖM Sarah (SWE) 975
3. HOSSZU Katinka (HUN) 971