Huszonkilenc egyesület, háromszázharminc úszójának részvételével rendezték meg szombaton a somogyi megyeszékhelyen az 50. Csik Ferenc Úszó emlékversenyt. A hagyományos viadalon világ- és Európa-bajnok valamint olimpiai érmes úszók is rajthoz álltak.
Rendhagyó csatározás vezette fel az idei, ötvenedik Csik Ferenc Úszó emlékversenyt. A viadalt támogató tizenhat cég közül többen is csapatot állítottak ki, hogy a medencében is összemérjék tudásukat.
Az emlékverseny megnyitóján Pintér Rómeó a városi ifjúsági és sportbizottság elnöke elmondta; Kaposvár számára az egyik legkiemelkedőbb sportesemény évről-évre a Csik Ferenc Úszó emlékverseny. A somogyi megyeszékhelyen született olimpiai bajnok sportteljesítménye és munkássága olyan zsinórmérték a kaposvári sportolók számára, ami örökre követendő lesz. Közel másfél év múlva pedig a most épülő, tízpályás – valamennyi nemzetközi szabványnak megfelelő – versenyuszoda már sokkal nagyobb viadaloknak is otthont adhat.
– Az ötvenedik emlékversenyre már olyan szervező bizottság állt fel, amelynek feladatköre elemeiben hasonlít egy olyan volumenű viadaléra, amelyeket a jövőben rendezni szeretnénk – hangsúlyozta Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere, a rendező Kaposvári Sportközpont és Sportiskola igazgatója. – A céges váltók bevonásával az volt a célunk, hogy ne csak támogatóként jelenjenek meg, hanem szponzori csapataikkal is bemutatkozhassanak és tovább népszerűsítsék a sportot, a mozgást.
Az ötvenedik emlékversenyen sztárokkal tempózhattak egy medencében az úszók. Elfogadta a meghívást a kaposvári Virth Balázs mesteredző és tanítványa, a riói olimpia bronzérmese, az ifi Eb és ifi olimpiai győztes Kapás Boglárka, aki három számban indult. Medencébe szállt a 100 méteres gyorsúszás idei országos bajnoka, a felnőtt vb-bronzérmes junior világ- és Európa-bajnok Németh Nándor. Eljött a pécsi Kenderesi Tamás, a riói olimpia bronzérmese, ifi olimpiai és Európa-bajnok is. A fiatal tehetségek közül rajtkőre állt az egri Takács Tamás, aki több számban is érmes volt a felnőtt ob-n.
– Pár évvel ezelőtt már rajthoz álltam a Csik Ferenc emlékversenyen – mondta Kapás Boglárka a viadal sajtótájékoztatóján. – Akkor csak a 100 méteres gyorsúszásban versenyeztem. Érdekes, hogy életem során csupán másodszor vagyok a városban, de mindenképp terveztem, hogy idén nyáron ellátogatok ide, mivel az edzőm, Virth Balázs kaposvári. Megbeszéltem vele, hogy körbevezet. Szeretném jobban megismerni a várost! Ha elkészül az új uszoda biztos, hogy többet jövünk majd, kíváncsian várom, hogy milyen lesz.
– Számos kaposvári versenyen vettem már részt, gyerekkorom óta járok a Csik Ferenc Emlékversenyre – nyilatkozta Kenderesi Tamás. – Évről-évre fejlődik a viadal, amit igazán jó látni. A szervezők idén is kitettek magukért, az utóbbi években egyre több válogatott sportoló kap meghívást. Ez nagyon jó mindenkinek, főleg a fiatal úszóknak, akiket ez inspirál. Nekünk pedig, mivel felkészülési versenyről van szó, egy kis feltöltődést is jelent, hogy példaképeknek számítunk. Ez sokszor segít át a nehezebb időszakokon.
– Amikor még Siófokon úsztam rengeteget jártam Kaposváron – csatlakozott az úszó pályafutását Siófokon kezdő Németh Nándor. – Megyei és korosztályos diákolimpia versenyt is nyertem itt 100 gyorson. Két éve a 100 méteres gyors és a 200 méteres vegyes úszásban is első voltam a Csik Ferenc emlékversenyen.
Az egész napos program során tucatnyi számot rendeztek a hat korcsoportban. Egymást érték a futamok és az eredményhirdetések. Az illusztris mezőnyben számos úszó döntötte meg saját egyéni rekordját. A Csik Ferenc emlékszámnak számító 100 méteres gyorsúszás döntőit a késő délutáni órákban rendezték. A férfiaknál Németh Nándor esélyeshez méltón – két testhossz előnnyel – végzett az élen, megelőzve Kenderesi Tamást és az adorjános Lengyeltóti Bencét. A hölgyeknél adorjános trió szerezte meg a dobogós helyeket. Varga Krisztina nyert, a második Bozsó Sára, valamint harmadik Hamlin Dorothy előtt.
– Nagyon örülök, hogy a régión kívülről is érkeztek úszók – kezdte összegzését a rendezők képviseletében Virovecz Richárd, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszó vezetőedzője. – Többek közt Keszthelyről, Budapestről, Egerből és Győrből is volt induló. Háromszázharminc úszó nyolcszázhetven rajt a mérleg, ami önmagáért beszél. Színvonalas küzdelmeket láthattunk, a 100 méteres férfi döntőt kiváló idővel, 49,87-el nyerte Németh Nándor, ami igazán remek a felkészülés ezen szakaszában. Nagy köszönet jár a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola szülői gárdájának, mert óriási munkát végeztek, de valamennyi segítőnknek, vállalkozóknak hálásak vagyunk a verseny támogatásáért.