A Magyar Úszó Szövetség, ahogy a koronavírus-járvány legnehezebb időszakaiban, úgy most is elsődleges szempontnak tekinti a versenyzők, edzők, közreműködők egészségét, és ennek megfelelően igyekszik körültekintően, felelősségteljesen eljárni. Éppen ezért, a fent említettek érdekeit szem előtt tartva, az olimpiai csapat kihirdetésének napjáig, 2021. június 23-ig a MÚSZ eseményei továbbra is zárt kapusak; azokra csak a korábban meghatározott személyek köre léphet be.
Ugyanakkor a járványhelyzet alakulásának függvényében, amennyiben a létesítmények aktuális szabályzata ezt lehetővé teszi, az ezen időpont után megrendezésre kerülő versenyek esetében elképzelhető a lelátók részbeni vagy teljes megnyitása a nagyközönség számára. Mindez tehát azt jelenti, hogy – amennyiben a létesítmények hozzájárulnak, és a járványhelyzet is lehetővé teszi – a júliusra tervezett regionális delfin bajnokságok, valamint a cápa, gyermek és serdülő országos bajnokság már látogatható lehet a szülők, barátok, hozzátartozók számára. A pontos szabályozásról, illetve a lehetőségekről az adott verseny előtt tájékoztatjuk majd az érdeklődőket, ugyanezen az oldalon.