Elsősorban a leesett állakat kellett összesíteni Szardínián, miután Szimcsák Mira általános elképedésre megnyerte a LEN Nyíltvízi Európa-kupa harmadik állomását Algheróban. A 18 esztendős magyar tehetség élete első Ek-viadalán két jóval rutinosabb vetélytársat, köztük az olaszok kilencszeres Európa-bajnokát, Rachele Brunit előzte meg úgy a célban, hogy hármuk között 0.1 másodperc volt a különbség!

„Nagyon megleptem magam, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ma ez fog történni velem” – mesélte az eredményhirdetés után Szimcsák Mira, aki élete első Európa-kupa viadalán indult, és a győzelmek tekintetében máris 1/1-gyel áll. – Végig vert mindenki mindenkit, így teljesen együtt haladt a mezőny, nekem egyetlen tervem volt, végig (Olasz) Anna mögött menni, úgy gondoltam, ha az sikerül, akkor biztos jó helyen vagyok.”

Ez egyébként valóban nem tűnt rossz taktikának, hiszen Eb-ezüstérmesünk szinte végig az élbolyban haladt, az utolsóelőtti kört végig vezette, ám saját bevallása szerint a finis felé közeledve rosszul helyezkedett: amikor Szimcsák „lelépett” a lábvizéről, és begyorsított, akkor nem ment el vele, utána pedig elnyelte őt a közelharc, és végül kilencedik lett (bár csupán öt másodpercre volt a győztestől).

Hanem Mira – nos, ő a célegyenesben hirtelen az első háromban találta magát. „Őszintén megmondom, nem emlékszem, hogy alakult így. Egyszer csak ott volt előttem a cél, már rettenetesen fájt az utolsó néhány méter, ám úgy voltam vele, ha már idáig eljutottam, akkor beleadok mindent.”

A panel felé közeledve a 25 esztendős, többszörös brazil vb-résztvevő brazil Vivian Jungblut, és az olaszok legjobbja, a 9-szeres Európa-bajnok, riói ezüstérmes, 31 esztendős Rachele Bruni úszott vele, gyakorlatilag váll a váll ellen. Ahhoz képest, hogy a szakág hazai császára, Rasovszky Kristóf hónapokat töltött azzal, hogy az ilyen helyzetekben tökéletes legyen a beütés (és még mindig bele-belehibázik olykor), Mira – aki eddig junior Eb-ken nyert érmeket – most elsőre tökéletesen megoldotta a célba érést: 0.1-gyel előzte meg a brazilt, és 0.2-vel az olaszt!

„Ó, hát minden ösztönösen történt, nem gondolkodtam én semmin” – vallotta be utóbb, mondván, ez tényleg amolyan „nem tudom hogyan, de nyertem” szitunak számít.

„Nagyon jó verseny volt, jó idők születtek – összegzett Gellért Gábor szövetségi kapitány. – Mirának tökéletes felhozó volt ez a két hét múlva esedékes junior Európa-bajnokságra, Olasz Annának és Rohács Rékának pedig a jövő heti setubali Világkupára. Jókat edzett itt kint a csapat, Anna is jó formában úszott, azt mondta, még egy kört ugyanezzel a sebességgel tudott volna menni, csak belehibázott a hajrá előtt. Úgy látom, remekül halad az egész nyíltvízi felkészülés.”

A férfiak versenyében egyébként – miután a nagyobb nációk kihagyták ezt az állomást – totális olasz siker született, az első öt helyen hazai úszó zárt, az olimpiai bronzérmes, és az előző két alkalommal harmadik Gregorio Paltrinieri ezúttal elsőként ért a célba. A mieink közül Hambardzumyan Arshak indult, aki végül a 17. lett.

 

A magyar úszók helyezései a női versenyben:

1.Szimcsák Mira 1:58:36.1… 9. Olasz Anna 1:58:41.1… 11. Rohács Réka 1:59:04.7…15. Nett Vivien 2:01:04.9… 21. Vas Luca 2:02:30.1… 25. Varga Zsófia 2:11:08.8

 

A magyar úszók helyezései a férfi versenyben:

…17. Hambardzumyan Arshak 1:51.17.3

 

Hasonló bejegyzések