A három pillangó-úszó világklasszis, illetve a bronzérmes férfi gyorsváltó tagjainak egymás elleni csatái lesznek a szerdától szombatig tartó százhalombattai rövidpályás országos bajnokság fő attrakciói.
A hagyományok szerint az évzáró világverseny előtt négy héttel rendezik a rövidpályás országos bajnokságot, tradicionális helyszínen, Százhalombattán. Az időpont kijelölésénél a szakmai szempontok érvényesültek – európai helyszín esetén (az Eb Koppenhágában lesz december 13-17-én) mindig egy hónappal a rajt előtt van start –, így azonban elkerülhetetlen volt az ütközés a FINA Világkupa-sorozattal, amelynek záróetapját a szokásosnál későbbre időzítették. Emiatt Hosszú Katinka, Verrasztó Dávid, Kapás Boglárka és Gyurta Gergely nem lesz ott az ob-n, ők a november 10-11-ei pekingi Vk-futamon állnak rajthoz (aztán mennek tovább Szingapúrba és Tokióba).
„Egy kis paradigma-váltás volt, megértem, ha egy-egy versenyző a pénzkeresetre is gondol, továbbá nemzetközi viadalokon kíván készülni a Eb-re, az azonban nem változik, hogy az országos bajnokság zárónapján kihirdetem a koppenhágai csapatot – szögezte le dr. Sós Csaba szövetségi kapitány. – Ettől függetlenül parádés kis bajnokságra számítok, néhány nagy csatával. Nagyon kíváncsi vagyok Kenderesi Tomira, aki – Kapás Bogihoz és megannyi más nagy sztárhoz hasonlóan – önmagához képest mintha kicsit tompább lett volna az olimpiai év után. Szerintem újra el fog indulni felfelé, legalábbis ezt remélem.”
Azaz a pekingi viadalon indulók nélkül is tekintélyes lesz az ob mezőnye, és többek között olyan szenzációs csatákra van kilátás, mint 100 pillangón a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Cseh László, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás és a világbajnoki ezüstérmes, négyszeres junior világbajnok Milák Kristóf „meccse”.
A budapest vb tán legnagyobb meglepetését szerző bronzérmes férfi gyorsváltó tagjai közül Kozma Dominik, Németh Nándor és Holoda Péter a sprinttávokon csapnak össze.
„A nyári váltósikerek érezhető hatása, hogy meglódult az érdeklődés a száz és kétszáz gyors iránt, egyre többen kezdtek koncentrálni ezekre a számokra, tetszik ez a pezsgés, ebből csakis profitálhatunk” – kommentálta az előzetes rajtlistát Sós Csaba, aki jelezte, a váltóban remeklők közül egyedül Bohus Richárd nem lesz ott Battán, aki most diplomázik az arizonai egyetemen.
A nyár többi hőse közül szinte folyamatosan a vízben lesz – szokás szerint – a junior világbajnok Késely Ajna, a rövidpályás világ- és Európa-bajnok Bernek Péter, az Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna, illetve az indianapolisi junior vb-n szintén remeklő, a váltókkal aranyérmeket nyerő Barta Márton, Holló Balázs, Lakatos Dávid és Márton Richárd.
„A fiatalokra nagyon kíváncsi leszek, mennyire tudtak regenerálódni és újra formába lendülni, hiszen iszonyatos hosszú volt a nyaruk, a többségüknek volt ifi Eb, felnőtt vb, majd a junior vb, ahonnan augusztus 31-én érkeztek haza. Kőkemény terhelést kaptak, lesznek olyanok, mint Késely Ajna, akik az ob-n indulnak, de a koppenhágai Eb-t kihagyják – ezt teljes mértékben megértem, kell a töltődés, hiszen jövőre megint fontos események következnek” – magyarázta a kapitány.
Az előfutamok mind a négy nap 9 órakor, míg a döntők 16.30-kor kezdődnek – szerdán és csütörtökön az M4 Sport élőben, péntek és szombaton pedig felvételről közvetíti a finálékat. A MÚSZ elnöksége szombati ülésén, a helyszínen véglegesíti a koppenhágai Eb-csapatot. Erre az eseményre a kapitány határozott meg szintidőket: a netanyai rövidpályás Eb nyolcadik helyezettjének eredménye – azaz a 2015-ös, döntőhöz szükséges idő – a választóvonal, a kontinensviadalokon ugyanakkor egy számban négyen indulhatnak, azaz aki kvalfikál, és élni kíván az indulás lehetőségével, az nagy valószínűséggel csapattaggá válik.
A Rövidpályás Országos Bajnokság percprogramja, az előzőtetes rajtlista és a felnőtt csúcsok a kék nyilra kattintva letölthetőek.
Az eredmények az alábbi linken elérhetők:
http://vuk-se.hu/index.php/2017/11/05/xiv-orszagos-rovidpalyas-bajnoksag
https://musz.hu/fajlok/egyeb/2017-11-07/e9381500_2_felnottcsucsok25_20171102.doc
https://musz.hu/fajlok/egyeb/2017-11-07/6b59d1a8_1_percprogramob_magyar_2017.pdf
https://musz.hu/fajlok/egyeb/2017-11-07/82c406c0_0_elozetes_rajtlista.pdf