A nyíltvízi úszók szegedi országos bajnokságán az idén már „felnőttnek” számító Betlehem Dávid nagy fölénnyel nyerte az abszolút kategóriát, míg a hölgyeknél Olasz Anna lett a legjobb, igaz, a juniorok korosztályában győztes Szimcsák Mira volt a leggyorsabb.
A tervezett rajt előtt nem sokkal egy elég komoly zivatarfelhő ejtette „foglyul” a Maty-éri evezős pályát, így negyedórát csúsztatni kellett a kivonulást, ám miután megjött a jelentés, hogy nincs villámveszély, kivezényelték a férfimezőny tagjait a pontonra. És amilyen gyorsan jött a fekete gomolyag, olyan gyorsan ment is: a hölgyek már napsütésben indultak neki a szegedi kajakpályának.
A férfiak mezőnye sokáig együtt haladt, ám aztán a veszprémi szuperduó „fogást bontott”, és különösen Betlehem Dávid bőgette fel a motorokat, aki az utolsó körre mindenkit leszakított, még olimpiai ezüstérmes klubtársát, Rasovszky Kristófot is, és nagy fölénnyel lett első. Így a medencés bajnoki cím után a klasszikusat is elnyerte pályafutása során először: igaz, tavaly is ő ütötte meg elsőként a panelt, de akkor ezzel a juniorok bajnoki címét szerezte meg, most már felnőttbajnoknak mondhatja magát.
„Azt hittem, meghúztuk az elejét, erre az első bójánál visszanézek, és kábé azt láttam, hogy többen vagyunk, mint ahányan indultunk, mintha a lányok is utolértek volna minket. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nincs sebességünk, úgyhogy onnantól kicsit játszottunk Rasóval (Rasovszky), hol meghúztuk, hol lassítottunk kicsit, igyekeztünk segíteni a csapattársainkat, akik a korosztályosban jöttek. Annak azért örülök, hogy a vége ilyen jól sikerült, kellett egy ilyen jobb verseny a világbajnokság előtt” – értékelt Betlehem Dávid.
A hölgyek befutója jóval nagyobb csatát hozott, öten zubogtak be szinte egyszerre a célba – két junior, Szimcsák Mira és Fábián Bettina ért legelőbb a panelhoz; ezúttal fordított sorrendben, mint legutóbb Setubalban, ami akkor Fábiánnak vb-csapattagságot jelentett, most viszont Mira lett az aranyérmes (pontosan úgy, mint egy évvel ezelőtt ugyanitt).
Olasz Anna egy leheletnyivel ütötte meg később a panelt Fábiánnál, a felnőttek között azonban a hazai pályán úszó klasszis így is újabb aranyérmet könyvelhetett el, miután másfél másodperccel megelőzte Rohács Rékát.
„Hogy őszinte legyek, nem igazán számolom, ez hányadik nyíltvízi bajnoki aranyérmem, leszámítva egy-két alkalmat, mint amikor a Balatonban a gyomorrontásom miatt kábé a hullámok sodortak partra, azért általában elöl végeztem… Ma elsősorban az érzés volt a lényeg, mert az év elején nagyon nem úgy sikerültek az edzések, ahogy szerettem volna, most viszont kezd minden a helyére kerülni, és ez ma vissza is jött a versenyen. Kellett a világbajnokság előtt egy ilyen, hogy végre úgy ment az úszás, ahogy elképzeltem” – összegzett Olasz Anna.
A korosztályos versenyeknek komoly tétjük volt egyébként: az egyes kategóriákban az első három-három helyezett szerzett jogosultságot arra, hogy a szeptember végi korfui junior Európa-bajnokságon képviselje a magyar színeket.
Nyíltvízi ob, Szeged
Férfiak, 10km
- Betlehem Dávid (Balaton ÚK-Veszprém) 1:51:09.5
- Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK-Veszprém) 1:51:48.6
- Sárkány Zalán (Kőbánya SC) 1:52:48.0
Nők, 10km
- Olasz Anna (Szegedi ÚE) 2:02:45.7
- Rohács Réka (Kőbánya SC) 2:02:47.4
- Balogh Vivien (FTC) 2:02:50.3
Korosztályos bajnokok
Fiúk
10km (U18-19): Hambardzumyan Arshak (Újpesti TE) 1:52:48.2
7.5km (U16-17): Kovács-Seres Hunor (Dunaújváros) 1:22:59.3
5km (U14-15): Kárpáti Máté (Újpesti TE) 56:50.0
Lányok
10km (U18-19): Szimcsák Mira (Vasas SC) 2:02:43.3
7.5km (U16-17): Nett Vivien (Zalaco-Zalaegerszeg) 1:32:26.1
5km (U14-15): Pálházi Léda (Darnyi Tamás SC) 1:00:53.6
Teljes eredménysor: