Harmadik idővel jutott tovább 50 pillangón, avagy a vb negyedik napjára úgy fest, visszakaptuk a régi Szabó Szebasztiánt – épp a legjobbkor, bár ő amondó, ne kiabáljunk el semmit.
Több mint biztatóan úszott délelőtt háromszoros Európa-bajnokunk, 22.42-es ideje sokkal jobban emlékeztet a kazanyi 22.22-es előfutamos úszásra, mint az előző két reggeli produkció. Szebi is úgy véli, felszálló ágban van, de nem akar semmit sem elkiabálni: mint mondta, eléggé mélyről indult. Az esti 50 gyors döntő kapcsán legalábbis érdekes, hogy az egyik legnagyobb rivális, a brit Ben Proud hiányzott a délelőtti futamokból, akárcsak az összes brit férfiúszó – a hírek szerint az olimpiai bajnok Tom Dean pozitív tesztje miatt a csapat több tagját is közeli kontaktnak minősítették, így ők már nem szerepelhetnek ezen a vb-n, ám hivatalos állásfoglalást egyelőre nem adott ki a FINA (két brit női úszó ott volt a rajtköveken).
Késely Ajna három tizeddel maradt el a 400 gyors döntőjéről – egyetlen öröme, hogy ugyanennyivel megelőzte az olaszok Európa-bajnokát Simona Quadarellát. Békési Eszter 100 mellen elsősorban saját magával meccselt, igaz, a vízalatti kamerák teljeskörű beélesítése miatt (immár VAR-ként szolgálnak, azaz a képernyő előtt ülő bírók is jogosultak a kizárásra, eddig csak a „kintiek” ítéleteit ellenőrizték) ismét elkezdtek „hullani a fejek”. Az egyik előfutamból az első két helyen végzettet is szemrebbenés nélkül diszkvalifikálták, így egy pillanatra felvillant az esély, hogy ilyen szórás mellett akár összejöhet a középdöntő, de végül a 21. helyen zárt a magyar kiválóság.
Szabó Szebasztián (50m pillangó, 22.42, 3. hely)
„Ez már jó volt, sokkal jobban éreztem mindent, és azt gondolom, még van is bennem. Most az ötven gyors a lényeg, csak arra koncentrálok délután, bár az elődöntő előtte lesz, de szerintem fogok annyit tudni, ami a döntőhöz elég, a kettő között meg van több mint fél óra, azaz nem befolyásolja a döntőt. Igen, úgy gondolom, jövök fölfelé, de ne kiabáljunk el semmit, mert ez most más, hiszen nagyon mélyről indultam.”
Késely Ajna (400m gyors, 4:03.84, 9. hely)
„Láttátok, sajnos, van ilyen… Az orosz Kirpicsnyikova mellett mentem, azt gondoltam, elég lesz, ha ráúszom a végén, végül is működött, csak három tized hiányzott a döntőhöz. Ha pozitívumot akarok találni, akkor mindenképpen azt mondanám, hogy megelőztem az Európa-bajnok Quadarellát, ez sokszor nem fordult elő velem, most másodszor sikerült, ennek azért örülök.”
Békési Eszter (100m mell, 1:07.00, 21. hely)
„Valami ilyesmire számítottam, bár jobban örültem volna egy 1:06.99-nek. Azt hittem, ennél erősebb idő kell a középdöntőhöz, végül is egész közel voltam, mégsem vagyok elégedetlen, mert reggel egyéni csúcs közelében lenni nem rossz.”