Megérkezett a magyar a csapat az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál idei helyszínére Bakuba. A július 21-én kezdődő 7 napos megmérettetésen a magyar csapat 88 sportolóval képviselteti magát, ebből az úszás és atlétikai adja legtöbb versenyzőt, azaz ebben a két sportágban 16-16 honfitársunkért szoríthatunk.
Az idei nyári EYOF programját 10 sportág alkotja. Ezek közül 9 az évek alatt állandó szereplővé vált (atlétika, judo, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, röplabda, szertorna, tenisz, úszás), a tízediket 2017 óta a rendezők választják ki. Győrben ez a kajak-kenu volt, Bakuban viszont Azerbajdzsán nemzeti sportjára, a birkózásra esett a választás, melynek ez lesz a debütálása az ifjúsági tornán. A sportágak mindegyike szerepel a 2020-as, illetve a 2024-es olimpia programjában is.
Az utánpótlás-versenyek értékelésénél mindig fontos szempont, hogy az adott verseny fiataljai közül a legsikeresebbek meddig jutnak el később, a legnagyobbak között. Ha a magyar úszókat nézzük, eddig olyanoknak biztosított ugródeszkát az EYOF, mint, Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, vagy a Verrasztó-testvérek. És akkor még a nyíltvízi olimpiai bajnok Risztov Éváról nem is beszéltünk, aki 5 arany- és egy ezüstérmével a magyarok legsikeresebb versenyzője az EYOF-ok történetében.
EYOF 2019. BAKU – MAGYAR ÚSZÓCSAPAT
FIÚK
BETLEHEM DÁVD (200m gyors, 400m gyors, 1500m gyors, 200m hát), BUJDOSÓ ZSOMBOR (200m mell, 200m vegyes, 400m vegyes), CSICSÁKY PÉTER (100m gyors, 200m gyors, 400m gyors, 4x100m gyors), KÓS HUBERT (100m hát, 200m vegyes, 200m hát, 100m pillangó, 400m vegyes, 4x100m gyors, 4x100m mix vegyes), MÉSZÁROS DÁNIEL (50m gyors, 4x100m mix gyors, 4x100m gyors, 4x100m mix vegyes), PETŐ BENCE (100m pillangó), TSCHAIKOV VALENTIN (50m gyors, 4×100 mix gyors, 4x100m gyors)
LÁNYOK
CSULÁK LIA (200m vegyes, 400m vegyes), FÁBIÁN BETTINA (200m gyors, 400m gyors, 800m gyors), HETYEI NÓRA (200m mell, 4x100m mix vegyes, 4x100m vegyes), KONTÉR LORA (100m gyors, 4x100m gyors), NYIRÁDI RÉKA (50m gyors, 200m pillangó, 200m vegyes, 4x100m mix gyors, 4x100m vegyes), SZIMCSÁK MIRA (800m gyors, 4x100m gyors), UGRAI PANNA (200m hát, 100m pillangó, 4x100m mix vegyes, 4x100m vegyes), TANKÓ BEATRIX (50m gyors, 4x100m gyors), VERES LAURA (100m gyors, 4x100m mix gyors, 4x100m gyors, 4x100m vegyes)
EYOF program:
http://olimpia.hu/eyof-2019-baku-program
Eredmények:
https://eyofbaku2019.com/en/page/full-schedule-table
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)