Túl vagyunk a Vidék OB zárónapján, ami különösen gyorsan eltelt, hiszen ma délután rendezték a sprintszámokat a Duna Arénában. A közönség viszont egy percig sem unatkozhatott, mivel egymást érték a versenyek, valamint az eredményhirdetések és tíz számban avattak bajnokot délután. De következzenek a felnőtt-ifi kategória legjobbjai:
Takács Krisztián begyújtotta a rakétákat és kétszer is felállhatott a dobogó tetejére, elsőként 50 pillangón (24.29) majd nemsokkal később 50 gyorson (22.75) is tudott nyerni. 50 háton Kovács Benedek is arannyal búcsúzott (26.17) a Vidék OB-tól, még 50 mellen Rozanovic Ádám volt a leggyorsabb (28.74). A 4×100-as vegyes váltóban a Győr végül szoros csatában századokkal előzte meg a DMTK csapatát és végzett az első helyen (3:55.30). A lányoknál délután Ollé Mónika duplázott, miután 50 pillén (27.70) és 50 háton is (30.26) diadalmaskodott. 50 mellen Sztankovics Anna jött, úszott és győzött (32.68) még 50 gyorson Joó Sára szerzett aranyat (27.56) – de ezen a számon a serdülő kategóriában két versenyző is remekelt, hiszen Szőke Zita 27.16-ot Szilágyi Gerda pedig 27.46-ot jött, amivel a saját korosztályukban az első két helyen végeztek, de a felnőtt-ifi mezőnyben is elfoglalhatták volna a dobogó 1-2 második fokát. Végül a 4×100-as vegyes váltóban a győriek bizonyultak a legjobbnak (4:30.41).
Eredmények (felnőtt – ifi)
Férfiak:
50 pillangó
1. Takács Krisztián (Győri Úszó SE) 24.29
2. Pulai Bence (Kőbánya SE) 24.54
3. Gyárfás Bence (Győri Úszó SE) 24.66
50 hát
1. Kovács Benedek (Érdi Úszó Sport Kft) 26.17
2. Banyák Károly (BHSE) 27.02
3.Ali Ákos (Győri Úszó SE) 27.96
50 mell
1. Rozanovic Ádám (Pécsi Sport Nonprofit) 28.74
2. Petrikovits Olivér (DMTK-KVSE) 29.15
3. Banyák Károly (BHSE) 30.36
50 gyors
1. Takács Krisztián (Győri Úszó SE) 22.75
2. Rozanovic Ádám (Pécsi Sport Nonprofit) 23.33
3. Jánosi Kristóf (Érdi Úszó Sport Kft.) 23.34
4×100 vegyesváltó
1. Győri Úszó SE 3:55.30
2. DMTK-KVSE 3:55.56
3. Egri Úszó Klub 4:05.58
Nők:
50 pillangó
1. Ollé Mónika (Győri Úszó SE) 27.70
2. Joó Sára (Érdi Úszó Sport Kft.) 28.46
3. Sztankovics Anna (MVSI) 28.94
50 hát
1. Ollé Mónika (Győri Úszó SE) 30.26
2. Szabó Orsolya Adél (Hódmezővásárhelyi SUVC) 30.77
3. Joó Sára (Érdi Úszó Sport Kft) 30.89
50 mell
1. Sztankovics Anna (Győri Úszó SE) 32.68
2. Szurovcsák Ivet (Nyíregyházi Sportcentrum) 33.11
3. Bozsó Sára (Kaposvári Adorján) 33.38
50 gyors
1. Joó Sára (Érdi Úszó Sport Kft.) 27.56
2. Párkányi Réka Egri Úszó Klub) 27.60
3.Ollé Mónika (Győri Úszó SE) 27.77
4×100 vegyesváltó
1. Győri Úszó SE 4:30.41
2. Bálinti Úszó Egyesület 4:55.66