Hozta a „kötelezőt” a Berecz Blanka-Fábián Fanni kettős, magabiztos versenyzéssel végeztek 200 pillangón az első két helyen a kazanyi junior úszó Európa-bajnokság második napján.
A női 200 pillangó nyitónapi „ízelítője” már előkészítette mindazt, ami aztán este történt a kazanyi uszodában: az előfutamban és a középdöntőben is az első két helyen végző magyar duó a fináléban sem hagyott esélyt a vetélytársaknak. Az sem zavarta a lányokat, hogy a török Bilgin „all in” alapon kezdte el a versenyt, és a második ötvenen testhosszal járt a mezőny előtt – a mieink a saját ritmusukban úsztak, és a százas forduló után szép fokozatosan maguk mögött hagytak mindenkit. A végén csak az volt a kérdés, Fábián Fanni képes-e megszorongatni a címvédő Berecz Blankát, ám utóbbi végül 17 századdal előbb érte el a falat.
Az egyéni finálékban még két hátúszónk volt érdekelt, Szabó-Feltóthy Eszter sokáig ígéretes pozícióban úszott, ám végül nem tudott a dobogó közelébe férkőzni s hatodik lett. Zombori Gábor becsülettel küzdött száz háton, ám végül be kellett érnie a 7. hellyel, akárcsak a 4×100-as mixed gyorsváltónak.
Este ugyan nem szállt vízbe, mégis 8. helyen végzett Fábián Milán, aki az 1500 délelőtti futamaiban úszott olyan időt, amivel több, az esti gyorsfutamba sorolt riválist is megelőzött.
Ami az elődöntősőket illeti, Török Dominik Márk a férfiak nevében ápolta a kettőpillés hagyományokat, és az első idővel kvalifikált az aranyfutamba, ám neki jóval nehezebb dolga lesz csütörtökön. Ugyanitt Galyassy Szilárd a 10. helyen zárt. Kétszáz mellen Békési Eszter magabiztos úszással, 5. helyen jutott tovább.
Nyilatkozatok
Berecz Blanka:
„Ez már a negyedik junior Eb-m, úgyhogy már van némi rutinom, ennek ellenére izgultam, hogy meg tudjam védeni a címemet. Nem volt egyszerű, mivel itt háromszor kell leúszni ezt a számot – az időnek nagyon örülök, de tudom, hogy van még hova fejlődnöm, és remélem, a budapesti junior vb-re még ennél is jobbat tudok menni.”
Fábián Fanni:
„Igazából 200 pillangón még kicsit rutintalannak érzem magam, mivel most a 200 gyorsra fókuszáltunk, az a fő számom, úgyhogy a pillangón van mit csiszolni és lehetett volna jobb is, de nagyon örülök az éremnek.”
Szabó-Feltóthy Eszter:
„Teljesen besavasodtam és nem tudtam velük tartani tempót. Lehet, tegnap sikerült volna, csak azt sajnálom, hogy ebben ettől sokkal több edzés és munka van, mint amennyi most kijött. Remélem, legközelebb ez már látszani fog az eredményen, és hogy a budapesti junior vb-n jobb lesz.”
Zombori Gábor:
„Nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna elmaradtam a legjobbamtól, de nem fogom feladni, mindenképpen javítani szeretnék a következő számaimban.”
4×100 mixed gyorsváltó
Ulrich Botond:
„Egyéni csúcsot úsztam, úgyhogy ennek nagyon örülök, és ez jó jel, hogy megy az 51 alatti idő. Nagyon boldog vagyok, hogy a csapat ilyen jól teljesített, mert szerintem ez a 7. hely nagyon jó.”
Pap Bálint:
„Jobbat úsztam, mint délelőtt, ennek azért örülök, a csapatra nagyon büszke vagyok, mert ez egy nagyon erős mezőny és egy nagyon erős junior Eb.”
Szőke Zita:
„Nekem ez most jobban esett, mint a délelőtti úszás, viszont az biztos, hogy a csapat nagyon kiúszta magát, úgyhogy gratulálok mindenkinek.”
Fábián Fanni:
„Nekem ez most nagyon fájt így a 200 pillangó után, még átöltözni is alig volt időm, de azt gondolom, hogy a csapat összes tagja nagyon kitett magáért. Remélem, sok ilyen váltóban lesz még részem.”
Magyar döntősök, 2. nap
Férfiak
100m hát
7. Zombori Gábor 55.43
Nők
200m pillangó
1. Berecz Blanka 2:09.80
2. Fábián Fanni 2:09.97
200m hát
6. Szabó-Feltóthy Eszter 2:12.54
Mixed
4x100m gyors
7. Magyarország 3:38.87
(Ulrich Botond, Pap Bálint, Szőke Zita, Fábián Fanni)