Gyakorlatilag egy-egy 10km-es világbajnoki viadal zajlott a dohai Világkupa-évadnyitón (FINA World Series az idei új nevén). A magyar résztvevők közül Rasovszky Kristóf a 12., míg Olasz Anna a 17. helyen végzett.
Ahogy várni lehetett, a szezonnyitó dohai Világszéria-viadal gyakorlatilag a világbajnokságokkal volt egyenértékű, hiszen a nyíltvízi úszás összes sztárja ott volt a rajtnál, a mezőnyök pedig elképesztő méretűek voltak, a férfiaknál 70-en, a hölgyeknél 42-en tülekedtek a rajtnál.
A férfiaknál a tavaly három Világkupa-viadalt is megnyerő Rasovszky Kristóf sokáig remekül tartotta magát, bár az első kör nyolcadik helye után visszaesett a 18. helyre, az utolsóelőtti check-pontnál már a harmadik helyen haladt, a záró 1660 méteres kör előtt pedig hatodik volt, ám a hajrában végül kiszorult az élbolyból. A viadalt az olimpiai címvédő Ferry Weertman nyerte meg hatalmas csatában, hiszen az első öt 1.5 másodpercen belül zúdult a célba, de még a kilencedik is 7.3 másodpercre volt a győztestől. A kissé leszakadt, csaknem húszfős boly 26 másodperccel Weertman után ért a panelhez, Kristóf harmadmagával szinte egyszerre ütött be, a célfotó végül a 12. helyre sorolta, amivel egy pontot bukott az összetettben, mert a tizediknek még három pont jár, neki most be kell érnie kettővel.
„Eléggé hering party volt – értékelt Rasovszky Kristóf. – Nem volt egy rossz verseny, jól is ment, de az utolsó kör első felében beszorultam, és nem tudtam időben megindulni. Elkerülhető lett volna, ha ebben a fázisban még előrébb egerészem magam. Jó lecke volt, legközelebb okosabb leszek. Igazából annak örülök, hogy egyáltalán nem haltam meg, mint tavaly, Abu Dhabiban.”
A hölgyek versenyében Olasz Anna két kör után még a 6. helyen haladt, aztán a középső fázisban visszaesett a 24. helyre, innen kapaszkodott vissza, s lett végül 17. Ezt az ütközetet is az olimpiai címvédő nyerte meg, a szintén holland Sharon van Rouwendaal – a 25 kilométeren vb- és Eb-ezüstérmes szegedi úszó 41.8 másodperccel mögötte ért célba.
A sorozat májusban Seychelles szigetén folytatódik – a negyedik állomás június 16-án, Balatonfüreden esedékes.