Világbajnoki 7. helyet szerzett Rasovszky Kristóf a férfiak 5 km-es nyíltvízi úszó számában Balatonfüreden. Papp Márk ugyanitt a 31. lett.
Megkezdődtek az úszó küzdelmek is a 2017-es vizes világbajnokságon. A magyarországi esemény második napján Balatonfüreden a Tagore sétány melletti partszakaszon több mint 60-an indultak a férfiak 5 km-es nyíltvízi számában. Köztük volt két magyar is, a junior világbajnok Rasovszky Kristóf és az Európa-bajnoki bronzérmes Papp Márk. Előbbi fantasztikusan úszott, végig az élmezőnyben harcolt, volt, hogy vezetett is a versenyben. Azonban a táv vége nem úgy sikerült, ahogyan azt szerette volna és bár először úgy tűnt, az 5. lett, végül célfotó alapján a 7. helyen zárt (54:47.60).
Rasovszky Kristóf: Nagyon kemény verseny volt, főleg az utolsó egyenes, de örülök, hogy ott tudtam lenni az élbolyban. Egy komoly bunyóba is belekeveredtem a végén, de ez benne van. Kihoztam ebből a versenyből a maximumot. Sokat jelentett a szurkolók biztatása.
Papp Márk 1000 méter után a 39. volt, de utána tudott javítani és végül a 31. lett (55:28.10).
Papp Márk: Keserűen érzem magam, sokkal jobban szerettem volna teljesíteni, legalább az első 15-be oda akartam férni. Nehéz évem van, 2 könnyebb sérülés is hátráltatott. Taktikailag is sokat hibáztam ma, de annak azért örülök, hogy legalább a végén előrébb tudtam jönni. Remélem, a következő években ennél csak előrébb végzek majd! A szurkolók viszont csodálatosak voltak.
A számot az olimpiai bronzérmes francia Marc-Antoine Olivier nyerte (54:31.40).
Végeredmény:
http://fina.org/competition-detailed-results/17th-fina-world-championships-2017-men-50m-freestyle/event
A világbajnokság nyíltvízi küzdelmei vasárnap 10 órától a női 10 km-es versennyel folytatódnak (Olasz Anna, Sömenek Onon Kata).