Komoly elismerést kapott olimpiai, világ- és Európa-bajnok kiválóságunk, Milák Kristóf, valamint a Magyar Úszó Szövetség a Sportforum Hungary rendezvény lezárásaként megtartott Sportmarketing Awards díjkiosztón.
Milák Kristófot Magyarország második legértékesebb sportolójának választották – válogatott labdarúgónk, Szoboszlai Dominik lett az első, Kristóf megosztva a második Gulácsi Péterrel, a futballválogatott kapusával. A díjat a PwC sporttanácsadói csapata által felállított objektív kritériumrendszer alapján ítélték oda, mint a print és digitális médiában való megjelenések száma, véleményindex és közösségi média jelenlét. A parasportolók között a tavalyi tokiói játékok hősei közül Illés Fanni lett a legértékesebb, míg Pap Bianka a harmadik helyezett.
A Magyar Úszó Szövetség pedig a CSR Év akciója megmérettetés keretében kapta a három arany minősítés, azaz a legértékesebb díj egyikét. A sportszövetségek, klubok „mezőnyében” a MÚSZ a frontvonalban dolgozók munkájának elismerésére irányuló kampánysorozatáért részesült a rangos díjban. Még 2021-ben, a pandémia sokadik hullámát követően előbb az országos bajnokságon, majd az Európa-bajnokságon jelenítettük meg az orvosok, rendfenntartók, tűzoltók és tanárok munkáját megköszönő kiírásokat, piktogrammokat (az Eb-n 30 nyelven). Végül csúcspontként az őszi úszó Világkupán a hagyományos extrafutamban a felsorolt foglalkozások képviselői úsztak egy váltóversenyt; az erről szóló beszámolók pedig kifejezetten komoly „nyomot” hagytak a médiában, illetve a közösségi platformokon.
Tekintettel a főszereplők, így Milák Kristóf, illetve a kampány kidolgozásában oroszlánrészt vállaló Birkás Szabolcs marketing-vezető és Szántó Dávid nemzetközi igazgató elfoglaltságára (Kristóf a gála idején a hosszokat rótta a Duna Arénában, a MÚSZ munkatársai pedig az antalyai LEN-kongresszuson vesznek részt), a szövetség nevében Szájer Péter, a FINA úszóbizottságának magyar tagja vette át az elismerést.