Megvan az első érem a paraúszóinktól, hiszen S9 kategóriában 400 gyorson a pécsiek kiválósága, Konkoly Zsófia fantasztikus hajrával a második helyen ért célba, így ezüstérmet szerzett a tokiói paralimpián. Adámi Zsanettnek pedig a 100 hát döntőjébe sikerült kvalifikálnia magát S2 kategóriában, ahol végül a 7. helyen végzett.
Zsófi első helyen jutott be a 400 gyors fináléjába, ahol taktikus úszással sokáig a negyedik helyen haladt, aztán féltávnál ritmust váltott és egészen a táv végéig óriási csatában volt az ausztrál lánnyal az első helyért, de végül másodikként érte el a falat. Az érem szinte nem is volt kérdés, hiszen elképesztő formában úszott a pécsiek kiválósága, aki nem csak önmagát, de edzőjét, Jancsik Árpádot is meglepte.
„Óriási egyéni csúcsot úszott Zsófi, nagyon büszke vagyok rá, igaz az elején kicsit megijedtem, mert nagyon bekezdett és féltem, hogy nem fogja bírni a végéig, de nem, hogy bírta, hanem élete legjobb idejét úszta most 400 gyorson. Nagyon örülök, mert ebben a döntőben reálisan a 4-5. hely volt a cél, valamint az, hogy megjavítsa az egyéni csúcsát, hiszen még hátra van 4 egyéni szám, többek között a 100 pillangó is, amelyben a riói olimpián bronzérmes volt.” – értékelte tanítványa teljesítményét edzője.
A „bemelegítés” tehát jól sikerült Zsófinak, így remek formában várja a következő versenynapokat. Így foglalta össze az újdonsült ezüstérmes az első nap történéseit: „Biztos, hogy még kell pár nap mire felfogom, hogy ezüstérmes lettem, és kimondhatatlanul hálás vagyok az edzőmnek és mindenkinek aki részt vett a felkészülésemben. Úgy álltam fel a rajtkőre – ahogy Árpival (edző) megbeszéltük -, hogy csak magamra fogok koncentrálni és megpróbálok egyéni csúcsot úszni már itt az első döntőmben, ami végül sikerült is és nagyon boldog vagyok, hogy ez végül egy ezüstérmet ért itt Tokióban.”
Várjuk a folytatást!