Egy Eb-nyi szünet után visszaszerezte a kontinenselsőséget a női junior 4×200-as gyorsváltó: Veres Laura, Fábián Bettina, Nyirádi Réka és Pádár Nikoletta óriási fölénnyel lett első a római Európa-bajnokság nyitónapján.
2016 és 2018 között egymás után háromszor diadalmaskodott a magyar négyes ezen a távon, ugyanakkor ott olykor Késely Ajna óriási hajrája kellett az utolsó hosszokon a győzelemhez – most viszont gyakorlatilag mind a négy váltótag ugyanazt a 2 perces részidőt hozta, és ezzel a kiegyensúlyozottsággal egyetlen vetélytárs sem tudta tartani a lépést.
A részidőket nézve gyakorlatilag egymást másolták a lányok: 2:00.32 (Laura), 2:00.51 (Bettina), 2:00.31 (Réka), s végül 1:59.80 (Nikoletta) – az oroszok a féltávnál még valamelyest közel tudtak jönni a mieinkhez (ekkor 0.20 volt a különbség), ám Nyirádi Réka aztán visszaállította a különbséget, gyakorlatilag az 500-as forduló után nem volt kérdés, hogy ki nyer a versenyt. A végére is maradt a nagy fölény (8:00.55), csaknem négy másodperccel (3.83) voltunk gyorsabbak az oroszoknál, míg a törökök lettek a harmadikat (az olaszokat kizárták a bronzérmes helyről rossz váltás miatt).
Veres Laura így a felnőtt Eb-ezüst után egy junior Eb-aranyat is nyert ezen a távon, míg a Fábián-családban Fanni felnőtt ezüstjét fejelte meg most egy junior elsőséggel Bettina. A siker pedig némi gyógyír is volt Pádár Nikinek, aki itt 100 gyorson második idővel jutott be az előfutamokból, ám délután sajnos a 10. helyen zárt, így lemaradt a döntőről (míg Molnár Dóra 16. lett). A váltón kívül még egy finalistánk volt a nyitónapon, a 15 éves Ábrahám Lilla 7. lett 400 vegyesen. Ötven pillangón Pető Bencének sem jött össze a holnapi döntő, ő 13. helyen zárt, akárcsak Péter Virág az 50 méteres mellúszásban.
Nyilatkozatok
Veres Laura:
„Örülök, hogy sikerült aranyérmet nyernünk, jó, hogy rögtön az első napot így tudtunk indítani. Az idővel nem teljesen vagyok megelégedve, remélem, az egyéni kétszáz jobb lett.”
Fábián Bettina:
„Már az nagyon motiváló volt, hogy Laura elsőként adta át a váltót, és hogy ezt sikerült megtartani. Végig vezettünk, szerintem ez nagyon szép teljesítmény tőlünk, mindannyian megtettünk mindent, nagyon büszke vagyok a csapatra!”
Nyirádi Réka:
„Nagyon örülök, hogy rögtön az első nap aranyérmet nyertünk, és tényleg nagyon büszkék lehetünk magunkra. Amikor beugrottam, kicsit aggódtam, hogy az oroszok kicsit feljönnek ránk, de végül nem így történt.”
Pádár Nikoletta:
„Csodálatos, hogy így kezdtünk. Láttam, hogy a lányok végig elöl vannak, így nagyon könnyű volt úszni a végén!”