A budapesti Úszó Világkupa pénteki döntői után hivatalosan is elbúcsúzott Cseh László, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes legenda.
Ennek a varázslatos sportpályafutásnak nehéz pontot tenni a végére, hiszen Laci az évek alatt mindenki hősévé vált a vízben és a parton egyaránt. De tegnap eljött a búcsú pillanata, így hazai közönség előtt, a Duna Arénában állt utoljára rajtkőre és úszott egy utolsó 100-at, egy rendhagyó, „meglepetés vegyesváltóban”.
Előtte kivetítőkön megelevenedett a 35 éves klasszis sportpályafutása, feltűnt a képernyőn a kicsi Laci is, és feltűnt egy másik bajnok, a dél-afrikai olimpiai bajnok Chad le Clos is, aki ugyan sérülés miatt nem tudott részt venni a búcsúváltóban, de videó üzenetben kifejezte jókívánságait barátjának.
Cseh Laci, utolsó edzője, Plagányi Zsolt indítása után ugrott vízbe és az első 25-öt Bernek Péterrel úszta pillangón, majd háton a Magyar Úszó Szövetség elnökével, Wladár Sándorral tempózott, ezt követően Kiss Miklóssal, a legelső úszóoktatójával teljesítette a mell résztávot, végül pedig a válogatott társai csatlakoztak hozzá egy utolsó, „örömúszós” gyors hosszra.
Nehéz még szavakat találni, ezért most inkább beszéljenek azok az elkapott, megható és egyben felemelő pillanatok, amelyeket fotósunk, Derencsényi István örökített meg.
Mi pedig csak ismételjük magunkat:
KÖSZÖNJÜK LACI!