A világbajnoki ezüstérmes Olasz Anna gyakorlatilag végig az élmezőnyben haladt a nyíltvízi úszók női 10 km-es versenyében a magyarországi vizes vb-n, ahol óriási küzdelemben végül a 8. helyet szerezte meg. Sömenek Onon Kata ugyanitt a 27. lett
A nők is megkezdték a versenyzést Balatonfüreden a nyíltvízi úszóknál a magyarországi vizes világbajnokságon. Az olimpiai távon, 10 km-en két magyar lányért szoríthattunk, Olasz Annáért és Sömenek Onon Katáért. Előbbi gyakorlatilag az egész futam során az élmezőnnyel úszott és fokozatosan javított pozícióján. A táv negyedénél a 13., a felénél a 10., az utolsó 2,5 km előtt pedig a 8. volt. Végül ezen a helyen is zárt (2:00:28.40).
Olasz Anna: „Nagyon jó verseny volt. Örülök, hogy még a legvégén is volt erőm picit feljebb kapaszkodni, hogy nem adtam föl akkor sem, mikor kicsit leszakadtunk az élen állóktól. Talán ha még valamennyi van hátra, akkor előrébb is tudtam volna végezni. Az utolsó 300 méter nagyon fájt, de anyukám és a szurkolók behúztak a célba. Az egész mindenképpen biztató a 25 km-re nézve.”
A mindössze 19 éves Sömenek Onon Kata, aki tavaly a junior Európa-bajnokságon 5. lett, most a 18. volt a táv első negyede után, végül pedig a 27. helyet szerezte meg (2:04:41.20).
Sömenek Onon Kata: „Szerintem ez egy nagyon jó úszás volt, elégedett vagyok. Életem első világversenyén teljesen kiúsztam magam. Egy-két hibát is vétettem, de ezekből tanul az ember. A 25 km pedig még ennél is jobb lehet. A hangulat fantasztikus volt. A rajt előtt hallottam mindent, amit kiabáltak, ahogy szurkoltak és ez tényleg nagyon jól esett, hiszen iszonyatosan izgultam.”
A versenyt a címvédő, a futam során végig az élbolyban úszó francia Aurélie Muller nyerte (2:00:13.70). A teljes végeredmény: http://fina.org/competition-detailed-results/17th-fina-world-championships-2017-women-100m-freestyle/event
Holnap szünnap lesz nyíltvízi úszásban a vb-n, kedden 10 órától a férfiak 10 km-es versenyével folytatódnak a küzdelmek (Rasovszky Kristóf, Székelyi Dániel).