Immár tény: nem csak Budapesten tud világversenyen érmet szerezni a nyíltvízi váltónk: a tavalyi Eb-bronz és az idei vb-ezüst után, a nyugis Lupa helyett a háborgó tengerben lett második a Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összetételű kvartett. Mindezt három órával azután, hogy mindannyian leúszták a 10 kilométeres távot, és mind a négyen a Top 10-ben végeztek. Igaz, ebből Betlehem Dávidé egy külön történet…
Merthogy Dávid nekilódult. Elsőre úgy festett, csupán annyi a cél, hogy ne ragadjon be az üldözőboly hetedik-nyolcadik helyére, amit az 5km kapcsán említett, hogy őt ott ledarálják. Meg hogy megfogadja edzője, Szokolai László tanácsát: ne mindig Rasovszky Kristófra tapadjon, ússza a saját versenyét.
Hát most azt úszta. Először elment tíz méterrel. Aztán hússzal. Aztán ötvennel. A negyedik körben – azaz bőven a féltávon túl – az edzők 42 másodperces előnyt mértek neki. Más kérdés, hogy Szokolai mester már ekkor is gyurmázta az arcát, a légifelvételeken ugyanis üvöltött, Dávid elképesztő íveket úszik, azaz egyáltalán nem az ideális vonalon halad.
A szabályok szerint ilyenkor csak figyelni kell a versenyzőre – vezetni nem. Láttunk már olyat, ahol egy jetskis biztonsági a mezőny előtt halad (mint például a tavalyi abu-dhabi Világkupán), meg olyat is, hogy egy napja az olaszoknak azért erősen mutogattak a kísérők, hogy merre is vegyék az irányt a hatalmas hullámzásban… Ez az ő pályájuk, nyilván, a Lupán alighanem Dávidnak is akadt volna segítség. Más kérdés, hogy a sima vízen annak nincs akkora jelentősége, mint itt lett volna, amikor a hullámok teljesen takarják a kilátást.
Ettől függetlenül az ötödik körig úgy tűnt, Dávid megismételheti azt, ami a királykategóriában elég ritka – legutóbb az amerikai Jordan Willimovskynak sikerült a kazanyi vb-n 2015-ben, hogy nagyon komolyan elpörköl a mezőnytől, és aztán képes megtartani sokat az előnyéből. Azóta ezzel senki sem próbálkozott komolyabban – a német Florian Wellbrock ellépett ugyan Tokióban, de messze nem ennyivel. Azaz amilyen biztatónak tűnt sokáig, hogy Dávid szinte beláthatatlan távolságra van az üldözőktől, annyi bizonytalanságot is generált: vajon bírja végig?
Az ötödik körre kiderült, hogy: nem. Ekkor megint egy teljesen egyedi útvonalon kezdett úszni, és mire visszatért az etetésből, gyakorlatilag eltűnt az előnye. Aztán „fel is falta” a falka pillanatok alatt – hiába reménykedtünk, hogy esetleg így tervezte, erőt gyűjt, aztán jön egy komolyabb „betlehemes” hajrá. Ehelyett végül másfél perces hátránnyal lett kilencedik, továbbá gazdagodott egy tanulsággal: ha az ember 10 kilométert úszik egy 10 kilométeres versenyen, és nem 12-t – jó eséllyel ennyit tett rá a kalandozásokkal –, sokkal komolyabb esélye van a jobb helyezésekre.
„Gondoltam, megpróbálom. Ha csak egy picit segítenek, szerintem simán nyerek. De semmilyen segítséget nem kaptam, egy pillanatra sem – dohogott Dávid. – Na majd legközelebb sima vízen! Persze, a Lupán is sima volt a vébén… csak ott még nem mertem… Azért ezekben a hullámokban durva volt. De akárhogy is, itt ma a világ legjobbjai úsztak, és én el tudtam menni tőlük, és optimális esetben simán tudtam volna tartani az előnyömet velük szemben. Még leúszom a távot tízszer, megtanulom a tájékozódást, aztán rájuk verek két percet!” Dávidban ezt szeretjük – végül is egy junior Európa-bajnoknak legyen önbizalma. Amúgy azt is elárulta, amikor utolérték, az sokként érte, és képtelen volt mentálisan visszapattanni – bár akkor már tényleg kezdte elengedni azt, hogy valaha megtalálja a helyes irányt…
Mindeközben Rasovszky Kristóf az üldözőbolyban csatázott váltakozó sikerrel – nem segített, hogy a második etetésnél egy rivális lenyomta a poharát, így tengervizet ivott az energiaital helyett. Végül ez nem okozott akkora gondot, ugyanakkor végül az olasz-francia vegyessel újfent nem bírt, bár saját bevallása szerint ő lepődött meg a legjobban, hogy egyszercsak maga mellett találta Dávidot. Végül 6. helyen zárt – csipetnyi elégtétel, hogy sikerült megelőznie a mára kissé megrogyó olasz géniuszt, Gregorio Paltrinierit (akinek edző- és klubtársa, Domenico Acerenza valahára bezsebelte karrierje első komoly aranyérmét).
A hölgyeknél nagyjából ugyanúgy érkeztek be a mieink, mint a fiúknál: a 6-9-hez képest itt 6-10. lett a vége, csak itt nem történtek hasonló izgalmak, mint amott Betlehem jóvoltából – Olasz Anna jött be közvetlenül az élboly mögött, Rohács Réka pedig kissé lemaradva.
Külön illik szólni Gálicz Péterről és Balogh Vivienről: fél nappal azok után, hogy gyakorlatilag végigküzdötték a 25km-es viadalt, pontosabban 18 kilométernyit a borzalmas hullámzásban, most odaálltak a 10km rajtjához is, és végigtolták a teljes távot! Közben tucatnyi úszó adta fel a küzdelmet (egyikük sem huszonötözött) – de Peti és Vivi nem. Igazi hősök – de tényleg. Ahogy Vivien mondta egy napja, a halálfélelme ellenére: „Én a Fradiban úszom, és nálunk ugye mindenkire érvényes: küzdeni mindig, feladni soha.”
Ezután reménykedtünk, hogy azért a tavalyi Eb-n és az idei vb-n és éremmel záró váltó happy endet garantál az egész Európa-bajnokság végére; igaz, olyan még sohasem fordult elő, hogy néhány órával egy 10 kilométeres viadal után kell nekimenniük a 4×1250 méternek. Az ugyanakkor a rajtlistából látszott, hogy gyakorlatilag az összes csapat olyanokat küld a csatatérre, akik délelőtt is eltöltöttek a vízben két órát (egyedül a franciák cserélték ki az ezüstérmet szerző Oliviert az előző napi 25-ös trancsírozásban résztvevő, amúgy világ- és Európa-bajnok Reymondra).
Mivel a szél ugyanúgy visszaerősödött, mint egy napja, már csak attól kellett tartani, hogy a versenybírók visszakozót fújnak – végül is a váltót már el akarták felejteni, a csapatvezetők kardoskodtak amellett, hogy igenis rakják vissza a programba. Bár a hullámverés megint elég komolynak tűnt, végül is az, hogy öt váltó indul, azaz egyszerre csak öt ember lesz a vízben, és azok sem kilométereket úsznak, csupán 1250 métert, alapvetően nem tűnt drámai kihívásnak. Azaz mindenki mondogatta, lesz verseny, bár kijelentették: azért egy órával a rajt előtt még egyszer egyeztet a vezérkar.
Addig is egyedül a mieink maradtak a helyszínen – a többiek visszamentek a hotelekbe –, Szájer Péter csapatvezető hamarosan vagy tucatnyi pizzával tért vissza, amit a versenyzők a frissítő masszázsok után vidáman elfogyasztottak, majd a váltótagok közül a fiúk a földön aludtak egyet fülhallgatóval a fülükben, míg a lányok a számukra előzékenyen átengedett gyúrópadokon pihentek.
Három előtt nem sokkal az illetékesek egyesével végig kérdezték a csapatokat: továbbra is kitartanak-e amellett, hogy úszni akarnak – ötből öt határozott igen volt a válasz, úgyhogy még egyszer összedugták a fejüket a nagyokosok, aztán bejelentették: lehet készülni. Hatalmas üdvrivalgás volt a válasz az úszók részéről; na igen, ők elsősorban versenyezni jöttek ide. Elkerülendő az újabb armageddont, valamint levonva a szombati tanulságokat, a bírói kar legrutinosabb tagjait bízták meg a verseny levezénylésével, így a biztonsági felelős például Fodor Szabolcs lett.
Maga a verseny szédületesen izgalmasra sikeredett. Rohács Réka kiválóan tartotta magát az utolsó bójáig, ám pont úgy úszott be alá, hogy az óriás ballont egy hullám visszavágta a fejére, emiatt másodperceket veszített, saját bevallása szerint erre rágörcsölt, amiből egy majd tízméteres hátrány lett. Hanem Olasz Anna óriásit ment a második körön, visszazárkózott a bolyra, holott olyanok úsztak ekkor, mint a 10 kilométer első két helyezettje, a német Beck és az olasz Taddeucci, a franciáknál pedig a kétszeres világbajnok Muller. Anna nem is lemaradva, de így is ötödikként váltotta Betlehem Dávidot, ám a torpedó, akárcsak a korábbi váltóversenyeken, ismét nagyot ment.
Hihetetlen volt látni, hogy az első kétszáz méteren gyakorlatilag motorcsónakként húzott el a német és a spanyol rivális, valamint a francia Reymond mellett, és már az első fordulóbójánál a versenyt vezető Paltrinieri bokájánál haladt. A hátralévő ezer métert ott is töltötte, azaz a 10km férfibajnokára, Acerenzára, és Rasovszky Kristófra maradt a döntés.
A képernyőt figyelve Gellért Gábor szövetségi kapitány, és a veszprémi klán edzője, Szokolai László azon morfondírozott, hogy vajon Rasó komoly hajrája és úgymond fizikai jelenléte akár nyerő is lehet az olasszal szemben. A zárókör harmadáig nagyjából egymás mögött haladtak, amikor Kristóf úgy döntött, nekilódul, és néhány komolyabb tempóval Acerenza elé vágott, majd elment tőle mintegy két méterrel. Mondjuk úgy, kifejezetten biztatónak tűnt a helyzet, bár abban nyilván csak reménykedhettünk, hogy a hazaiak kiválóságából is sokat kiégetett a délelőtt.
Csakhogy az utolsó bója felé közeledve kiderült: van még benne kraft, most ő vágott ki oldalra, s előzte vissza Rasót, akiből ugyanakkor pont az a mindent elsöprő lendület hiányzott, amivel tavaly olimpiai ezüstöt nyert, és amivel maga mögött tartotta Paltrinierit a budapesti vb-n ugyanezen a távon. A néhány hete egy vírus miatt elvesztett négy kiló, illetve a betegség leküzdése aligha szolgálta az ideális állapot elérését – maradjunk annyiban, a tavalyi, vagy pláne a 2018-as Eb-n három egyéni számban érmes, kétszer bajnok Rasovszky Kristóf behozta volna a váltót elsőnek – ebben a mostaniban ennyi volt.
Ezt ő is elismerte, az ezüstérem azonban megvolt biztosan – ahogy Olasz Anna fogalmazott: Pesten megelőztük az olaszokat, itt a németeket, most már egyszerre is el kéne bánni velük egyszer. Viszont Kristóffal sem lehet vitatkozni, amikor azt mondja: ebben a felállásban három nagy versenyen háromszor lettek érmesek (plusz az abu dhabi Világkupán tavaly decemberben), azaz kifejezetten sok spiritusz és tartalék van a négyesben.
Egyedül Betlehem Dávid nem bírt folyamatosan örömködő fejet vágni, őt még nagyon foglalkoztatták a 10km történései, csak az olyan vidám megjegyzésekre volt hajlandó elnevetni magát, hogy végül is a pályán is csupán a betlehemi csillag pályaívét követte… Amúgy meg: ahhoz képest, hogy másfél hete egy pozitív Covid-teszt miatt ideig-óráig úgy tűnt, itt sem lehet az Európa-bajnokságon, ez a 6. hely+ezüstérem kombó kifejezetten jó teljesítmény (utóbb kiderült, hibás lehetett a teszt, mert tünete nem volt, három és öt nappal később pedig már negatív teszteket produkált, így utazhatott ki Rómába).
Azaz az őrült napok lezárása kifejezetten jól sikerült – azt még a szakembereknek kell megfejteniük, hogy idén a vb-n és itt miért maradoztak el az egyéni érmek (csak Gálicz Péter szerzett emlékezetes bronzot 25-ön a vb-n); ám az, hogy ezt a római másfél hetet az úszók brillírozása után mégiscsak normálisabb helyezések mellett egy ezüsttel zárták a fiúk-lányok, voltaképpen kerekké teszi a római történetünket.
A komplett termés tehát 16 medália (5-8-3), amivel az egész Eb éremtáblázatán még mindig hatodik Magyarország úgy, hogy az első nyolc nációból csak mi gyűjtögetünk két sportágban érmeket, mindenki másnak három-négy diszciplina termel (az olaszoknak speciel mind az öt, hiszen óriástoronyugrásból is érkezett egy-egy dobogó).
Akárhogy is: büszke lehet ez a tízmilliós ország itt, Európa közepén.
