Ezüstéremmel indított a magyar csapat a kazanyi junior úszó Európa-bajnokságon: Mihályvári-Farkas Viktória 400 vegyesen lett második – másfél órával később pedig 800 gyorson ért be negyedikként, itt Gál Kincső 16. lett, míg a női gyorsváltó nyolcadik. Kétszáz pillangón ezúttal a lányok adták elő ugyanazt, amit a felnőtt férfiak a glasgow-i Eb-n: 1-2-3-5. hely az előfutamban, de csak ketten mehettek tovább, a Berecz Blanka-Fábián Fanni kettős aztán 1-2. idővel lett döntős, s holnap gyaníthatóan egymással küzd az aranyért.
Kellemes programja volt Mihályvári-Farkas Viktóriának: 400 vegyes-800 gyors kombinációban kellett helytállnia az egy esztendővel idősebbekkel szemben, és ezt végül is sikerrel oldotta meg. Négyszáz vegyesen hosszan vezetett a délelőtt is remeklő Alba Vazquez Ruiz előtt, ám a mellúszás második ötven méterén a spanyol begyorsított, és bár Viki komolyan utánaeredt gyorson, végül csak faragni tudott a hátrányán.
Másfél órával később aztán nyolcszázon is szólították, ahol sikerült a kemény terhelés ellenére a negyedik helyen beérnie (éremre nem igazán volt esélye). Gál Kincső szintén az esti futamban kapott helyett, de az ideje végül a 16. helyre rangsorolta. Női gyorsváltónk volt még érdekelt a finálékban, a lányok mindent beleadtak, s végül nyolcadikként zártak.
Ami az elődöntősöket illeti, a 200 pillangó a jelenlegi felnőtt magyar mezőny leképezése – ahogy tavaly a férfiaknál a glasgow-i Eb-n, illetve a nőknél az idei debreceni ob-n, úgy most a lányoknál folyt öldöklő küzdelem már az előfutamokban. Az eredmény kísértetiesen emlékeztetett Glasgow-ra, avagy az 1-2-3-5. helyeket vitték el a mieink, de csak ketten úszhattak tovább délután. Természetesen Fábián Fanni és a címvédő Berecz Blanka leiskolázta a külföldi vetélytársakat a két elődöntőben – holnap pedig gyaníthatóan egymással meccselik le az aranyérmet. Lábjegyzet: a búcsúzni kényszerülő Hatházi Dóra és Nagy Réka délelőtti idejénél még délután is csupán egyetlen versenyző tudott jobbat úszni…
Hátúszóink közül Szabó-Feltóthy Eszter holtversenyes harmadik idővel finalista 200-on (Szilágyi Gerda itt 12. lett), míg Zombori Gábornak százon sikerült elcsípnie a nyolcadik helyet, így csütörtökön ő is döntőzhet.
Junior Eb, 1. nap – magyar döntősök
Nők
400m vegyes
2. Mihályvári-Farkas Viktória 4:41.32
800m gyors
4. Mihályvári-Farkas Viktória 8:43.54
16. Gál Kincső 8:59.97
4x100m gyorsváltó
8. Magyarország 3:47.89
(Szőke Zita, Safrankó Sára, Hatházi Dóra, Fábián Fanni)
Nyilatkozatok
Mihályvári-Farkas Viktória:
„Sokkal jobban ment, a délelőtti előfutamban, sokkal jobban éreztem az úszást. Nagyon-nagyon örülök, hogy sikerült ezüstérmet nyernem, ez számomra egy óriási eredmény.”
A 800 gyors után:
„Ez most annyira nem esett jól így a 400 vegyes után, de összességében elégedett vagyok, hiszen sikerült azt megcsinálnom, amit az edzőmmel megbeszéltünk: az elején lassabban kezdtem és a táv második felében kapcsoltam rá jobban.”
Gál Kincső:
„Nagyon nem volt jó most ez az úszás, sajnos egy kisebb hasmenés hátráltatott, így úgy éreztem alig van erőm, de az 1500-ra remélem minden rendeződik. Volt már olyan hogy fel kellett álljak a padlóról, bízom benne, hogy ez most is így lesz.”
4×100 női gyorsváltó
Fábián Fanni:
„Szerintem a csapat összes tagja kitett magáért, én személy szerint azt hittem, az utolsó métereken már megállok, de szerintem sikerült jobbat úsznom, mint reggel, ennek örülök.”
Szőke Zita:
„Egy kicsit jobbra számítottam magamtól, de a lányok nagyon jól úsztak és gratulálok nekik.”
Safrankó Sára:
„Azt hittem, jobban fog menni, reggel jobban esett, most nem is jöttem ki annyira jól a vízből és eléggé fájt.”
Hatházi Dóra:
„Nekem is a reggeli úszás könnyebb volt, most egy picit elsavasodott a combom is, de annak örülök, hogy jobb időt tudtam jönni, mint az előfutamban
Fotó: Giorgio Scala