A debreceni országos bajnokság harmadik napján a döntők előtt különleges eseményre került sor: immár a nyilvánosság előtt is bemutatkozott az Olimpiai Bajnokok Testülete, amely délután tartotta alakuló ülését, ahol Risztov Évát választották meg elnöknek.
Ahogy az alakuló ülésen résztvevő aranyérmeseknek átnyújtott oklevél fogalmaz, a testület „fő küldetése, hogy gondozza és megőrizze a magyar úszósport szellemi örökségét, és elősegítse a további sikerek és legendák születését.”
Az OBT alapító tagjai a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás, Wladár Sándor, Szabó József, Rózsa Norbert, Czene Attila, Kovács Ágnes, Risztov Éva és Gyurta Dániel, valamint Helsinki aranyérmese, Székely Éva (aki üzent bajnoktársainak, de túl a kilencvenen már nem tudott személyesen részt venni az összejövetelen). Az ülésen részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián – maga is kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó –, illetve az öttusázóként aranyérmet szerzett sportigazgató, Fábián László is.
A testület megálmodója, a moszkvai győztes Wladár Sándor, úgy is, mint a MÚSZ elnöke az ülést követően elmondta, a legcsekélyebb mértékben sem protokollcélokat szolgál a testület felállítása: nagyon komolyan gondolják, hogy a sportág olimpiai aranyérmesei rengeteget segíthetnek a jelen és a jövő úszónemzedékeinek. „Úgy hiszem, mindaz, amit mi megéltünk aktív pályafutásunk során, és azt követően, felvértezett bennünket annyi tapasztalattal, amelyet kötelességünk átadni az utódoknak. Ez is egy fontos eszköz lehet annak elérésében, hogy a magyar úszósportot a világ élvonalában tartsuk – ami, higgyék el nekem, hatalmas kihívás.”
A tagok nyílt szavazással választottak elnököt – és valamennyi voks a Londonban 10 kilométeres nyíltvízi úszásban aranyérmes Risztov Évára esett. „Nem számított arra, hogy én leszek az OBT elnöke, nem is ezzel a céllal érkeztem ide – mondta meghatódva Risztov Éva. – Kicsit meglepődtem a döntésen, ami rendkívül megtisztelő, és mindent megteszek, hogy a testület elérje az összes célt, amit kitűztünk magunk elé ezen a tanácskozáson. Biztos vagyok benne, még több fiatalt tudunk meggyőzni arról, hogy kezdjenek el úszni, és még több versenyzőt támogathatunk abban, hogy mindenképpen maradjanak a sportágban, mert bár rendkívül kemény munkát kell végezni nap nap után, mi igyekszünk segíteni nekik, hogy végigmenjenek az úton.”