A Pécsi Tudományegyetem adott otthont a 2023/II. Országos Oktatói Konferenciának március utolsó hétvégéjén, amely rendkívül nagy sikerrel zárult.
Összesen 185 fő vett részt a konferencián, kiegészülve a pécsi Sporttudományi és Testnevelési Intézet testnevelés és edző szakos 30 hallgatójával, akik a szervezésben is segédkeztek. Az év első „személyes jelenlétű” oktatói konferenciáját „Az úszásoktatás aktuális kérdései” témában tartották, amely utólag is igen hasznosnak és érdekesnek bizonyult. A hallgatóság tartalmas előadásokat hallhatott az úszáskatatás folyamat jogi aspektusairól, az úszástudás és oktatói kompetenciáiról, az SNI, ADHD, Autizmus, integratív pedagógiai nevelés szemlélete és módszereiről, az inkluzív úszásoktatás gyakorlati tapasztalatairól és az Úszó Nemzet Program oktatásmódszertani tapasztalatairól.
Az előadássorozat célja, hogy az oktatók és az edzők hasznos és naprakész tudással rendelkezzenek, valamint olyan témákról is társalogjanak, amelyekkel a mindennapok folyamán rendszeresen találkozhatnak. Kifejezetten megható és érdekes volt az SNI, ADHD, Autizmus integratív pedagógiai nevelésről szóló előadás, amelynek során a résztvevők különbözú filmek segítségével érthették meg, hogyan is látják a világot a más kompetenciákkal rendelkező gyermekek.
Az oktatói konferenciák folytatódnak, bővebb információért keressék fel az alábbi oldalt:
A pécsi előadások hamarosan a MÚSZ új tudástárában az oktatas.musz.hu -n történő regisztráció után lesznek megtekinthetőek.