Európa-bajnokság Róma, 2. nap előfutamok
Maradt a csütörtöki trend péntek délelőttre is: két szám előfutamaiban voltunk érdekeltek, és kifejezetten biztató produkciókkal mentek tovább a legjobban teljesítők. Száz gyorson Németh Nándor ötödik, Milák Kristóf takarékra állítva a 11. idővel kvalifikálta magát, itt Mészáros Dani lett 35. (ő a BVSC-s – a fradis Európa-bajnok lett tegnap a 4×200-as váltó délelőtti úszójaként).
Aztán jött a kétszáz hát, ahol Kovács Benedek egy brutális 1:56-os úszással másodikként kvalifikált, míg Kós Hubert némi meglepetésre megelőzte Telegdy Ádámot – így az egy nemzet-két továbbjutó szabály értelmében olimpiai döntősünk búcsúzott, bár nyolcadikként folytathatta volna (mondjuk ebből a szempontból az olasz mellúszó-lányoknál még nagyobb hirig zajlott: százon ők végeztek az első négy helyen, de csak a két legjobb úszhat délután).
Azaz lesz kikért izgulni 18 órától is – elsősorban persze a 200 háton éremre hajtó Szabó-Feltóthy Eszternek és Molnár Dórának, illetve az 50 pillangón címvédő Szabó Szebasztiánnak.