Békési Eszter 200m mellen, a Vasas lányai pedig a 4×100-as gyorsváltóban állítottak fel új országos csúcsot a kaposvári rövidpáyás országos bajnokság harmadik napján. Németh Nándor három derekas 100 méteres repesztéssel három aranyat akasztott: kettőt váltóban, egyet pedig az egyéni szám bajnokaként. Telegdy Ádámnak is meglett a harmadik győzelme, ő kétszáz háton bizonyult a legjobbnak – míg Sebestyén Dalma hat ezüst után ünnepelhetett aranyérmet a 400 vegyes megnyerésével.
Sűrű estéje volt Németh Nándornak: kezdésnek nagyjából tízméteres hátrányból hozta be győztesnek a BVSC mixed vegyesváltóját – hölgyriválisokat kellett lehajráznia, ami azért ilyen hátrányból sem egyszerű –, majd száz gyorson védte meg bajnoki címét, és húsz perc múlva immár a vasutasok első embereként adta meg a férfi gyorsváltóban az alaphangot. Jellemző, hogy a csapatért gyorsabban úszott, mint egyéniben (47.26, 47.11), és a 45.97-es, repülőrajtos részideje sem mutatott csúnyán az első fináléban.
A négyszázas távokon Holló Balázs nem engedte kiénekelni a szájából a sajtot: a gyorsúszás után vegyesen is simán győzött. Itt Telegdy Ádám még harmadik lett, ám később kétszáz háton már nem lehetett megszorítani. Ez utóbbi távon Rasovszky Kristóf összedelfinezett magának egy újabb érmet, az 1500 aranya és a 100 bronza után egy ezüstöt (sok medencés válogatott tanulhatná a víz alatti haladást a nyíltvizesek legjobbjától, avagy így fest, amikor egy Cápa delfinezik). Horváth Dávid a papírformának megfelelően a száz után kétszáz mellen is győzni tudott.
A hölgyeknél Gyurinovics Fanni kopírozta legalábbis kétharmad-részben Németh Nándor produkcióját, nyerte a száz gyorsot, majd befejezőként elsőként hozta be a Vasas váltóját – az angyalföldi lányok így 3/3-nál tartanak a hölgyek között. Bónusz: még az országos csúcsot is sikerült megdönteniük.
Mindez összejött Békési Eszternek is, aki már a száz mell után érezte, hogy jó formában van – fő számában pedig Hosszú Katinka 2019-es rekordját adta át a múltnak. Szabó-Feltóthy Eszter elsőrangú taktikával nyerte a 200 hátat, és Sebestyén Dalma győzelméhez sem férhetett kétség 400 vegyesen – ő egyébként az első két nap hat ezüstérmet szerzett, így ez az arany már nagyon járt neki.
Egészen másfajta csúcsot állított fel a 18 esztendős szupertehetség, Betlehem Dávid: a magyar úszósport történetében alighanem az első – de világviszonylatban is páratlan talán –, akit tíz perc leforgása alatt két versenyszámban is kizártak. Előbb a 100 gyors B-döntőjében ugrott ki hasonlóan látványosan, mint egy napja Telegdy Ádám, majd a kétszáz hát A-fináléjában haladt a kelleténél tovább a víz alatt a nyíltvíz junior Európa-bajnoka, aki különösen a második miatt bánkódott, ám garantáltan tanult a történtekből.
A harmadik nap bajnokai
Férfiak
100m gyors: Németh Nándor (BVSC-Zugló) 47.27
200m hát: Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 1:52.63
200m mell: Horváth Dávid (Kőbánya SC) 2:06.49
400m vegyes: Holló Balázs (Egri ÚK) 4:05.07
4x100m gyorsváltó: BVSC-Zugló 3:14.38
(Németh Nándor, Sződi Zsolt, Bóna Benedek, Kovács Benedek)
Nők
100m gyors: Gyurinovics Fanni (Vasas) 53.36
200m hát: Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas) 2:06.46
200m mell: Békési Eszter (Egri ÚK) 2:20.57 – új országos csúcs
400m vegyes: Sebestyén Dalma (Győri ÚSE) 4:34.94
4x100m gyorsváltó: Vasas SC 3:41.18 – új országos csúcs
(Gyurinovics Lili, Molnár Nóra, György Réka, Gyurinovics Fanni)
Mixed
4x100m vegyesváltó: BVSC-Zugló 3:49.39
(Kovács Bendegúz, Huszár Ingrid, Nahalka Regina, Németh Nándor)
Nyilatkozatok
Holló Balázs:
„Egy 400 vegyes sosem eshet jól… Egyéni csúcsot úsztam, a célom ez volt. Nagy volt rajtam a nyomás, teljesítenem kellett. Emiatt kifejezetten örülök, hogy ilyen idő jött ki ebből!”
Sebestyén Dalma:
„Hihetetlenül boldog vagyok! Az elmúlt két napban sikerült hat ezüstöt begyűjtenem, így ez az arany nagyon jól esik a lelkemnek! Kőkemény verseny volt, jót mentünk a lányokkal, a végén Viki majdnem megelőzött, így már az ájulás szélén voltam az utolsó öt méteren. Nagyon boldog vagyok, hogy még a világkupás időmön is tudtam javítani.”
Horváth Dávid:
„Annak örülök, hogy megnyertem, viszont az időnek nem. A világkupán is ennyit jöttem, reméltem, tudok majd javítani. Ebben az úszásban ennyi volt, kihoztam a maximumot. Viszont a győzelemnek örülök.”
Békési Eszter:
„Nagyon jól sikerült a felkészülésem, így számítottam arra, hogy jó lesz az idő. Nagyon keményen dolgoztam ezért, rettentően boldog vagyok, hogy sikerült új országos csúcsot úsznom! Most egy kicsit más taktikával mentem, erősebben kezdtem, mint ahogy szoktam, nem akartam, hogy épphogy lecsússzak az új ocséról. Jól bírtam végig, szépen volt összerakva ez a kétszáz mell.”
Németh Nándor:
„Mondhatni, hoztam a kötelezőt. Nyilván ez egy más verseny lett volna, ha itt van Szebi meg Kristóf, így most a célom az volt, hogy nyerjek. Egy váltóval kezdtem a délutánt, ahol úsztam egy 45,9-et, így ez a 47-es idő annyira nem zavar, de persze jobban örültem volna, ha 46-tal kezdődik.”
Gyurinovics Fanni:
„Rövidpályán mindig a 100 gyors miatt izgulok a legjobban, hiszen ha 50esben nyerek, akkor itt is nyernem kell… A fordulót elrontottam, nem volt annyira tökéletes ez az úszás, de az 53,3 egyéni csúcs, így nagyon örülök ennek az időnek és a győzelemnek!”
A váltó után
„Hogy honnan jött ez? Hát szívből! Zsu nagyon jött mellettem, de a győzelmet nem akartam elengedni. Az egész csapat elképesztően boldog, egyszerűen el sem hisszük!”
Telegdy Ádám:
„Ahhoz képest, hogy ez már a harmadik nap és hogy mennyi számot úsztam le, elég jót jöttem. Elsősorban nyerni akartam, másodsorban volt az, hogy jó időt ússzak. Mindkettő összejött, ennél jobb nem is lehetne!”
Szabó-Feltóthy Eszter:
„Kemény verseny volt, az utolsó ötvenen kellett megnyerni ezt a 200 hátat. Igaz, hiányos a mezőny, de voltak ellenfelek a vízben, így nem mondhatjuk azt, hogy csak hoztam a kötelezőt. A cél az volt, hogy az Eb-n úszott időhöz közel legyek, ez sikerült, így örülök nagyon!”