Újabb uszodákkal gazdagodott a magyar úszósport: két nap alatt három új létesítményt nyitottak meg – a veszprémi és a soproni komplexum akár nemzetközi viadalok megrendezésére is alkalmas, míg a XI. kerületi tanuszoda elsősorban a legnagyobb budai városrész lakosságát fogja szolgálni.
Wladár Sándor MÚSZ-elnök mindhárom ünnepi eseményen részt vett, mint mondta, „újabb óriási lökést kap ezzel a magyar úszósport, hiszen újabb nagyvárosokat kapcsol be még inkább a sportág vérkeringésébe – Veszprémben pedig nem utolsó sorban a Rasovszky Kristóf fémjelezte úszócsapat edzhet immár tökéletes körülmények között.”
A szövetség elnöke arra is emlékeztetett, hogy mint a megnyitókon a kormány tagjai, így a XI. kerületben Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, míg a vidéki helyszíneken Szabó Tünde államtitkár – és persze az érintett országgyűlési képviselők és polgármesterek – egyaránt azt hangsúlyozták, hogy az új létesítmények egyszersmind a hamarosan induló Úszó Nemzet Program fellegváraivá válhatnak.
„Sajnos, a járványhelyzet eddig nem engedte meg, hogy ezt a fantasztikus kezdeményezés útjára induljon, de nagyon bízom benne, hogy hamarosan elstartol a program” mondta Wladár Sándor. „Ha létezik mérföldkő a sportág történetében, akkor ez a rajt az lesz: minden óvodás és kisiskolás ingyen tanul majd úszni, és az uszodaépítése programnak köszönhetően nem lesz olyan település, ahonnan a gyerekeket ne tudnánk bevonni. Nagyon várjuk, hogy az új uszodákat megtöltsék élettel a legfiatalabbak!”