Az idei vb leghosszabb nyíltvízi számában, 25 km-en is nagyot úsztak a magyar versenyzők. Olasz Anna egy világbajnoki 5. helynek (5:23:55,00) örülhetett, még Sömenek Onon Kata élete első felnőtt vb-jén a 12. helyen ért célba (5:33:05,80) az embert próbáló távon. A fiúknál Gyurta Gergely a hatodik helyet szerezte meg (5:04:00,70), még Rasovszky Kristóf sajnos egy rúgás miatt feladta a versenyt „nem sokkal” a vége előtt, kb. 20 megtett km után.
Az utolsó nap, az utolsó nagy erőpróbát hozta, azaz a 25 km-t, ami egyben a legnehezebb és legkiszámíthatatlanabb távot jelenti a nyíltvízi úszásban. A fiúk reggel 8:30-kor álltak rajthoz a füredi kikötő mellett, és már ekkor tudni lehetett, hogy igazi kánikulában fogják befejezni a versenyt, így a 27-28 fokos Balaton sem hűsítette nagyon a versenyzőket. A női mezőny hasonló körülmények között negyedórával később vágott neki a 25 km-nek. Magyar szempontból minden jól alakult egészen addig, amíg a férfi mezőny megérkezett a női mezőnyre, ekkor azért némi keveredés után kicsit átrendeződött az állás. Sajnos Kristóf ekkor került egy olyan bolyba, ahol több rúgást is kapott, így nem tudta folytatni a versenyt, pedig addig remekül ment neki az úszás. A férfiaknál végül a francia Axel Reymond lett az első, (5:02:46,40) így az Európa-bajnoki aranyai mellé, most egy világbajnoki aranyat is begyűjtött ezen a távon. A nőknél a brazil Ana Marcela Cunha ért be elsőnek (5:21:58,40) aki így már háromszoros világbajnoknak mondhatja magát 25 km-en.
A versenyzőink így értékelték a mai 25 km-et:
Rasovszky Kristóf: „Belekeveredtem egy bunyóba, amikor utolértük a lányokat, és kb. két és fél km-en keresztül így úsztam, és leginkább csak kaptam az ütéseket és úgy éreztem ez most itt fel kell adnom, ami néha persze benne van a pakliban. Úgy érzem most ezt a 25 km-et egy kicsit pihentetni fogom a jövőben. Most még hátra van a vb-n az 1500 gyors medencében, arra készülök most már.”
Gyurta Gergely: „Nehéz volt nagyon, mind az időjárás, mind a hullámok és mind a verekedések miatt, de így is minden percét élveztem, attól függetlenül, hogy az utolsó 200 méteren már szinte a csak a közönség húzott be a célba. Óriási élmény volt itthon versenyezni és örülök, hogy sikerült megcsinálnom.”
Olasz Anna: „Nagyon nehéz 25 km volt, a víz, a napsütés, a hullámok úgy érzem sokat kivettek belőlem, illetve az elején a franciák olyan tempót mentek, amivel megpróbálták szétszakítani a mezőnyt, ami szintén megnehezítette a versenyt. Aztán beszorultam az olasz lány mögé, annyi energiám már nem volt, hogy kikerüljem, és természetesen ő sem könnyítette meg a dolgomat. Dobogóra szerettem volna ma állni, de úgy gondolom kis idő múlva ennek az 5. helynek is tudok majd örülni.”
Sömenek Onon Kata: „Nagyon boldog vagyok, hiszen jól be tudtam osztani az energiámat és fejben is fizikailag végig bírtam a 25 km-t, de a szurkolók és az edzőm biztatása is sokat segített.”
Végeredmény:
http://www.omegatiming.com/File/Download?id=000111050001E904FFFFFFFFFFFFFF01
http://www.omegatiming.com/File/Download?id=000111050002E904FFFFFFFFFFFFFF01
Szép volt fiúk-lányok!