A Rövidpályás Európa-bajnokság harmadik napjára úgy fordultunk, hogy meglehet az ezredik nemzetközi érem a magyar úszósport történelmében. Nem árulunk el nagy titkot, ez sikerült is, méghozzá igen stílusosan, Katinka aranya lett az ezredik a sorban.
De nézzük szépen sorjában a történéseket. Döntők tekintetében először a 200 pillangó érkezett. És ha kettő pille, akkor ugye magyar Himnusz – Glasgow-ban sincs ez másként (a lányoknál legalábbis), hiszen Hosszú Katinka kicsit hosszabb lére engedte az izgalmakat, de az utolsó ötvenen két másodpercet vert az addig vezető olasz Bianchira, míg Jakabos Zsu 2013-as sebességét idézve be tudott jönni harmadiknak!!!
45 percre rá közvetlenül a 200 pillangó eredményhirdetése után a 100 vegyes volt az a szám, amiben ha érmet nyer Katinka, az bizony az ezredik nemzetközi magyar érem lesz az úszósportban. Szoros csatában, de Katinka ezt is megoldotta – aranyérem lett a jutalma.
Lobanovszkij Maxim második idővel jutott be az 50 gyors fináléjába, ahol új országos- és egyéni csúcsot úszva a harmadik helyen végzett – nem akármilyen nevek mögött, hiszen Morozov és Manaudou tudta csak megverni a győri úszót.
Kalmár Ákos 1500 gyorson az egyéni csúcsától elmaradva ötödikként végzett, ugyanakkor nem volt teljesen elégedetlen ezzel az eredménnyel!