Csütörtök délután a Héraklész Gálán díjazták a 2018-as év legkiválóbb utánpótláskorú sportolóit és az őket felkészítő szakembereket. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának az Uránia filmszínházban rendezett ünnepségén, a tavalyi szezon korosztályos, illetve felnőtt kontinens- és világbajnokságának legjobbjait, valamint a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia legeredményesebb utánpótláskorú versenyzőit és edzőiket jutalmazták. A 2001 óta működő Héraklész Program húsz sportágban segíti a legtehetségesebb 14 és 23 év közötti fiatal sportolók felkészítését és versenyeztetését. A gálán összesen 11 sportág 54 sportolója és 25 edzője részesült elismerésben.
Akárcsak egy évvel korábban, ismét Késely Ajna és Milák Kristóf lett az év legjobb utánpótláskorú sportolója. A férfiaknál Kristóf azzal érdemelte ki az elsőséget, hogy az ifjúsági olimpián három arany- és egy ezüstérmet nyert, továbbá a felnőtt Európa-bajnokságon 200 méter pillangón győzött, emellett a junior Eb-n négy aranyat szerzett.
A nőknél Késely Ajna ugyancsak három számot nyert meg az ifjúsági olimpián, emellett a felnőtt Eb-n két ezüstöt és egy bronzot, a junior Eb-n pedig öt aranyat gyűjtött.
Ezen kívül a Barocsai Petra, Berecz Blanka, Fábián Fanni, Késely Ajna alkotta Junior Európa-bajnok 4×200-as női gyorsváltó második helyezett lett az egyéni sportágak csapat kategóriájában. Az edzők közül pedig Turi György és Selmeci Attila munkáját jutalmazták, akik jelenleg edzőtáborban dolgoznak tanítványaikkal, így az igazoltan hiányzó Berecz Blanka, Késely Ajna és Milák Kristóf helyett szüleik, még Fábián Fanni, illetve Gellért Gábor edző személyesen vették át a díjakat.
Gratulálunk minden díjazottnak!