Sűrű délelőtti programon vannak túl úszóink, hiszen 6 számban is érdekelt volt ma a magyar csapat. Takács Krisztián, Milák Kristóf, Cseh László, Hosszú Katinka, Burián Kata elődöntőbe jutott, még Kapás Boglárka a holnapi 800 gyors döntőjébe kvalifikálta magát.
Az 50 férfi gyorssal nyitottak ma az úszók a Duna Arénában, ahol Takács Krisztián 16. legjobb idővel bejutott a szám elődöntőjébe (22.18), Lobanovszkij Maxim a 19. helyen zárt összesítettben (2.23) így neki nem sikerült a továbbjutás.
Takács Krisztián: Amikor kiszálltam, úgy éreztem, hogy ez nem lesz meg, de amikor meghallottam hogy továbbjutottam óriási kő esett le a szívemről. Idén ez a legjobbam, de ez az év azért egy kicsit lassabbra sikerült. A magyar csúccsal délután döntőbe lehetne kerülni, de azt gondolom, hogy amit két éve úsztam Győrben az lesz az időeredmények, a 8-9. hely tekintetében a vízválasztó. De olyat kell ússzak, amit most tudok.”
Az 50 pillangó előfutamában indult Molnár Flóra, aki sajnos nem jutott tovább, összesítettben a 19. időt úszta (26:51), de holnap még vár rá egy 50 gyors elődöntő, ahol javítani szeretne.
„A közönség fantasztikus volt, az úszásom már kevésbé, hiszen nem éreztem annyira jónak, talán sprinterként nekem kicsit korai ez az időpont, de így sikerült ez most. Ha megúszom a legjobbamat, akkor bent lehettem volna, úgyhogy sajnálom, mert nem volt messze az a középdöntő. Holnap jön az 50 gyors remélem az jól sikerül és bekerülök az elődöntőbe.”
100 pillangóval folytatódott a délelőtti program, ahol 7. előfutamban Cseh László állt rajthoz. Futamában 4. lett (51.55) összesítettben pedig 10. helyen került az elődöntőbe.
Cseh László: „A helyezés most nem lényeg, de reggel jobb lett volna egy kicsit gyorsabban úszni, de nem baj, majd délután az elődöntőben.”
A délelőtt legnagyobb meglepetését egyértelműen a 17 éves Milák Kristóf szolgáltatta, aki 100 pillangón reggel egy junior világcsúccsal kezdett, és az 5. legjobb idővel (51.23) kvalifikálta magát az elődöntőbe, és elmondása szerint vannak még tartalékai.
Milák Kristóf: „Nem számítottam a világcsúcsra, tudtam, hogy egy jó időt kell ússzak és ez sikerült is. Láttam, hogy az előző futamokban elég keményen úsznak, és úgy gondoltam, hogy akkor én sem maradhatok el. Még van bennem tartalék, és kicsattanok az erőtől. Nem bánom, hogy elmaradt a 200 pille, 100 pillén szeretnék most egy nagyot úszni, a döntőbe ott kell, hogy legyek.”
A nőknél a 200 hát előfutamaiban szintén két magyar versenyzőnknek drukkolhattunk. Hosszú Katinka magabiztosan a 2. legjobb idővel (2:07.30) jutott az elődöntőbe, még Burián Kata a 11. legjobb időt úszta (2:09.86) így ő is ott lesz délután a legjobb 16 között.
Burián Kata: „Nagyon jól érzetem magam most a vízben, próbáltam tartalékolni a délutáni úszásra, úgy érzem sok van még bennem. A legerősebb futamban úsztam és itt 5. lettem, úgyhogy ez nagyon biztató. Azt gondolom a 200 hát mezőnye az egyik legerősebb, úgyhogy mindenképpen az eddigi legjobb időm kell, hogy bekerüljek a döntőbe.”
A 4×200-as férfi gyorsváltónk bár jobb időt úszott, mint a kvalifikációs idejük, de így sem sikerült a bravúr, és nem jutottak be a ma délutáni döntőbe, hiszen csak a 10. legjobb időt úszták (7:11.10). Ettől függetlenül a Németh Nándor, Grátz Benjámin, Telegdy Ádám, és Kozma Dominik alkotta csapatnak nem vette el a jó kedvét ez az eredmény, hiszen ismételten egy fantasztikus közönség előtt úszhattak.
A délelőtt a 800 gyors előfutamaival zárult, ahol Kapás Bogi és Késely Ajna úsztak a döntőbe jutásért. Bogi végül a 6. legjobb időt érte el, így holnap délután szurkolhatunk érte a fináléba.
Kapás Bogi: „Az első felét azt nem nyomtam meg egyáltalán, a verseny második felére mentem rá inkább, hogy csak annyit ússzak ki magamból, amennyi feltétlen muszáj.”
Késely Ajna 400 gyorson a 9. legjobb időt úszta (8:32.01), így sajnos pont lemaradt a holnapi döntőről de így is remekelt a világbajnokságon, hiszen 3 vb döntőben is részt vett.
„Nem lehetek csalódott hiszen háromszor úszhattam döntőt a világbajnokságon, de már a végére azért kicsit elfáradtam. Az edzőm Gyuri bácsi is azt mondta ma, hogy csak élvezzem az úszást. Jó lett volna még egy döntő, de most, amikor kiszálltam a 800 gyors után elköszöntem a magyar közönségtől, mert sejtettem, hogy nem lesz meg. De nem lehetek elkeseredett, hiszen mindent megtettem és az összes energiámat beletettem. Így most lesz egy kis pihi, aztán pedig jön az ifi vb”.
Szép volt fiúk-lányok! Csak így tovább. Nemsokára pedig kezdődik a délutánin program, ahol többek között szurkolhatunk Bernek Petinek a 200 hát döntőjében, Hosszú Katinka és Burián Kata 200 háton, Takács Krisztián 50 gyorson, Cseh Laci és Milák Kristóf pedig 200 pillangón úszik elődöntőt.
Hajrá magyarok!
Teljes eredménysor:
http://www.omegatiming.com/Competition?id=000111010AFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFF&day=6
Még több infó a magyar úszó csapatról és a világbajnokságról: