400 női vegyessel indult a délutáni program a második nap az eindhoveni Világkupán. A szám világcsúcstartója Mireia Belmonte Garcia, közel fél éves kihagyás után rajthoz állt, ám ez sem nehezítette meg Hosszú Katinka dolgát, hiszen 4:25,15-ös idejével magabiztosan nyerte a számot. Ugyanitt Jakabos Zsu is indult, ám őt kizárták a leghosszabb vegyes számról, szabálytalan fordulót eszközölt – mellen nem egyszerre érintette meg a kezével a falat.
Fél óra pihenő után 200 gyorson állt rajthoz ismét Zsu, nyolcadikként zárt, 1:56,58 lett a vége.
Verrasztó Dávid visszalépésének köszönhetően Dudás Dániel jutott a 200 vegyes döntőjébe, ahol rajta kívül a magyar csapatot még Cseh László képviselte. Itt Dani a hatodik helyen végzett, 1:56,79-et úszott, míg Cseh László 1:56, 96-tal végzett a nyolcadik helyen. Tipikus rövidpályás eset – az ötödik és a nyolcadik helyről mindössze 29 század döntött.
Majd 100 háton újabb éremeséllyel ugrott vízbe Hosszú Katinka, igaz itt már nehezebb dolga volt, mint 400 vegyesen, hiszen a hazai Kira Toussaint mellett az ausztrál Emily Seebohm és az amerikai Kathleen Baker emelte a futam színvonalát. 400 vegyessel a háta mögött Katinka 56,32-vel csapott a bronzérmet érő harmadik helyre – ezzel a 23. érmét nyerte az idei Világkupa sorozatban.
200 férfi pillangó volt az utolsó magyar érdekeltségű szám, ahol Cseh László és Verrasztó Dávid képviselte nemzetünket. A futamot a Dél-Afrikai Chad Le Clos nyerte – aki egyébként a Duna Arénában is vízbe ugrik jövő héten – Cseh Lászlónak a dobogó 14 századon múlt, 1:54,02-vel zárta a mai napot, míg Dávid 1:54,71-et repesztett, ezzel a hatodikként végzett.