Véget ért a mai napon a Mare Nostrum nemzetközi úszóviadal. A három állomásos körverseny egy héttel ezelőtt Canet-ban kezdődött, aztán Barcelonában folytatódott, végül Monacóban zárult, ahol úszóink közül Hosszú Katinka, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna és Balog Gábor gondoskodott a mai éremtermésről.
Hosszú Katinkának idén is mindegyik városból sikerült szuvenírként egy-egy aranyat hoznia. 200 vegyesen hibátlan a mérlege, hiszen ebben a számban rendre az első helyen végzett – beleértve a mai 200 vegyesen szerzett aranyérmét is (2:10.06) – még 400 vegyesen kétszer első és egyszer második, 200 háton pedig egyszer harmadik lett az elmúlt egy hét folyamán . Szilágyi Liliána és Jakabos Zsuzsanna a 200 pillangó döntőjében repültek a dobogóig – Lilu a másodikként (2:08.54), még Zsu közvetlen mögötte a harmadik helyen csapott célba (2:09.30). Szilágyi Liliána így a három megálló alatt összesen 200 pillangón 2 ezüstöt és egy aranyat, még 100 pillangón egy ezüstöt és két negyedik helyet zsebelt be. Jakabos Zsu is gyűjtögette a versenysorozat alatt a medálokat – 400 vegyesen két második helyig, 200 pillén egy harmadik helyig jutott. A fiúknál Balog Gábor a tegnapi 100 hát ezüst után, ma egy bronzéremnek örülhetett 200 háton (2:02.56), még 50 háton összesítettben a az 5. helyen végzett (26.15). A Győr csapatát erősítő sprinter, Lobanovszkij Maxim 50 gyorson az abszolút rangsorban végül 4. lett (22.53).
Eredményeink:
FÉRFIAK
200 hát
1. KOLESNIKOV Kliment RUS 1:58.59
2. BINEDELL Martin 1995 RSA 1:59.05
3. BALOG Gábor HUN 2:02.56
50 hát
1. ULYANOV Nikita 25.03
2. HELD Ryan USA 25.23
3. TREFFERS Benjamin AUS 25.41
.
5. BALOG Gábor HUN 26.15
50 gyors
1. FRATUS Bruno BRA 21.64
2. ANDREW Michael USA 21.92
3. SHIOURA Shinri JPN 22.37
4. LOBANOVSZKIJ Maxim HUN 22.53
NŐK
200 pillangó
1. CHIMROVA Svetlana RUS 2:07.53
2. SZILÁGYI Liliána HUN 2:08.54
3. JAKABOS Zsuzsanna HUN 2:09.30
200 vegyes
1. HOSSZÚ Katinka HUN 2:10.06
2. TERAMURA Miho JPN 2:10.85
3. BARDACH Virginia ARG 2:16.88