Budapest után Pekingben folytatódik a Fina világkupa-sorozat. Az első versenynap Hosszú Katinka volt az egyetlen magyar induló, de rögtön 3 fináléban is szoríthattunk neki, ahonnan 2 aranyat be is sepert.
Elsőként 100 vegyesen áll rajtkőre, ahol igen tekintélyes mezőnyben diadalmaskodott (57.05), és idejéből is jócskán faragott, hiszen gyorsabb volt, mint Eindhovenben és 6- tizeddel jobbat jött, mint Budapesten, és nem mellesleg az olimpiai bajnok Sarah Sjöström-öt és Emily Seebohm-ot sikerült megelőznie. A folytatásra sem kellett sokat várni, hiszen pár perccel később 200 pillangón ugrott vízbe úszó klasszisunk, ahol az idei világkupa szezonban még senki sem tudta megverni, és ez a sorozat most sem szakadt meg, hiszen Katinka féltávtól átvette a vezetést a kínai Yufei Zhnag-tól és elsőként érintette meg a falat (2:02.88). 200 mellen is igen erős mezőny gyűlt össze, itt Hosszú 2:29-69-es idővel végül 6. -ként csapott célba, még az első helyen Yulia Efimova végzett (2:16.98), aki az eddigi állomásokon is uralta ezt a számot.
Mindent összevetve Katkának igazán jól sikerült a kezdés, hiszen az első napon 2 aranyat is elhozott a pekingi uszodából, így megszerezte idei 22. világkupa aranyérmét, ráadásul az összetettben fő riválisának, Sarah Sjöström-nek ma „csak” két ezüst jutott. Holnap jön a folytatás!
Magyar eredmények – Fina Világkupa, Peking – 1. nap
100 vegyes
1. Hosszú Katinka 57.05
2. Sjöström Sarah 57.71
3. Seebohm Emily 58.63
200 pillangó
1. Hosszú Katinka 2:02.88
2. Zhang Yufei 2:03.33
3. Zhang Yuhan 2:08.23
200 mell
1. Efimova Yulia 2:16.98
2. Simonova Vitalina 2:19.86
3. He Yun 2:21.33
.
6. Hosszú Katinka 2:29.69