Már az első nap rövidpályás világbajnok Hosszú Katinka – immáron 14-szeres! Hosszú 400 vegyesen – akárcsak a délelőtti előfutamban – most sem hagyott esélyt az ellenfeleinek, hiszen több mint 4 másodperccel a második helyezett előtt érintette a falat, és ezzel megszerezte első aranyunkat.4:21-40-es idejével, ami az idei legjobbja, pedig rögtön a világranglista élére is ugrott. Egy igen csak rövid pihenőt követően, pedig 100 háton a harmadik legjobb idővel biztosította be helyét a holnapi döntőben (56.46).
Már az első szám után több, mint egy testhossznyi előnye volt, a feje búbja végig a világcsúcsot mutató vonal előtt haladt. A hátat 76 századdal a világcsúcsrészidőn belül úszta le, megduplázva előnyét. A mellen lassult, de így sem forgott veszélyben az első helye.(Hosszú a szám hajnali előfutamában óriási fölénnyel, 4:23.59-cel, a másodikat több mint négy másodperccel megelőzve zárt az összesített rangsor élén, sikere egyértelműnek tűnt már akkor.)
Nem sokkal a 400-as döntő után Hosszú egy újabb számban volt érdekelt, a 100 méter hátúszás elődöntőjében indult. Futamában 56.46-tal a harmadik lett, ez összesítésben is a harmadik helyre volt elég két amerikai, Olivia Smoliga és Kathleen Baker mögött, így ebben a számban is a döntőbe jutott.
Katinkán kívül más magyar nem volt érdekelt az esti finálékban. Délelőtt elsőként 400 méter gyorson Bernek Péter ugrott vízbe: a szám 2014-es dohai világbajnoka – aki gyakorlatilag a teljes nyári szezont kihagyta különböző betegségek miatt – nem kezdett rosszul, de fokozatosan visszaesett, s végül futamában csak a hetedik lett 3:43.74 perces idővel. „Talán kicsit korai volt ez a visszatérés, de próbálkozom tovább. Bízom benne, hogy 400 méter vegyesen tudok majd javítani, addig még van négy napom” – mondta Bernek. Őt az utolsó előfutamban Dudás Dániel követte, 3:46.65-tel kilencediknek csapott célba. Bernek a 15., Dudás a 23. lett.
Kapás Boglárka napok óta hőemelkedéssel bajlódik, ezzel együtt felállt a rajtkőre 200 méter gyorson, s 1:59.41 perccel összesítésben 24. lett. „Sokat kivett belőlem az elmúlt pár nap, de gondoltam megpróbálom, azonban elment az erőm. Alszom egyet a holnapi nyolcszázra” – nyilatkozta Kapás.
Férfi 200 méter pillangón a 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence és a Rióban bronzérmes Kenderesi Tamás képviselték a magyar színeket – az Európa-bajnok Milák Kristóf, valamint a korábbi világbajnok Cseh László ezúttal nem volt ott -, a sok forduló azonban nem kedvezett nekik, Kenderesi 1:53.59-cel a 12., Biczó 1:53.99-cel a 14. lett összesítésben. „Ennél azért jobbnak éreztem a formámat, jól sikerült a felkészülés. Nagyon szerettem volna pedig döntőt úszni, mivel két évvel ezelőtt kilencedik lettem” – értékelt Kenderesi.
Sztankovics Anna 50 méter mellen egy hónappal ezelőtt országos csúcsot úszott (30.59), ettől most valamivel elmaradt (30.76), s éppen csak lecsúszott az elődöntőről, 18. lett. „Nagyon dühös vagyok magamra, az első tempóm ugyanis kicsit beakadt, talán pont ez a hét század hiányzott a továbbjutáshoz. Az elmúlt napok nagyon lassan teltek Sanghajban, kicsit bele is fásultam, ebben a medencében pedig talán ha kétszáz métert úsztam” – értékelt az MTI-nek Sztankovics.
Földházi Dávid 100 méter háton a 30. helyen fejezte be szereplését (52.60), 100 méter mellen Horváth Dávid a 29. (58.86), míg 200 méter vegyesen Dudás Dániel a 25. (1:57.84) lett.
Nyilatkozatok
Hosszú Katinka így értékelt a 400 vegyes győzelme után: „Nagyon-nagyon örülök, hogy ennek az évnek a végén is képes voltam világbajnoki címet nyerni. Hogy őszinte legyek, még ennél is egy kicsit jobb időt akartam úszni, bár mindig ezt mondom, és ezen mindig mosolyogtok, de én így vagyok bekötve. Ez egy jó úszás volt, szerintem nagyjából minden stimmelt – inkább a hátúszásnál vannak gondok, de nem csak nálam, az egész mezőny szenved, mert annyira furcsa mintázatú a csarnok teteje, hogy mindenki nekiúszik a kötélnek. Én délelőtt állandóan nekimentem, most már csak egyszer, remélem, holnapra még jobb lesz.”
Magyar eredmények a döntőkben – Rövidpályás VB, Hangzhou – 1. nap
400 vegyes:
1. HOSSZÚ Katinka HUN 4:21.40
2. MARGALIS Melanie USA 4:25.84
3. LESAFFRE Fantine FRA 4:27.31