Tény, hogy a magyar úszósport dicsőséglistája az ország méretéhez, lélekszámához, lehetőségeihez, és pláne a 2010-es éveket megelőző időszak uszodai adottságaihoz mérten egészen kimagasló. Ugyanakkor míg a hőskor bajnokai, Hajós Alfréd és Halmay Zoltán önmagukat készítették fel a világhódításra, idővel egyre meghatározóbbá vált az edzők felkészültsége. Ma pedig, legalábbis ebben a sportágban, gyakorlatilag legalább annyi múlik a versenyzőt irányító szakember minőségén, mint az úszón a vízben. Nem véletlen, hogy az úszósportban a mestereket is legendaként szokás emlegetni, elég csak – a teljesség igénye nélkül – felsorolni a legnagyobbakat: Rajki Bélát, Sárosi Imrét, Hunyadfi Istvánt, Széchy Tamást, Kiss Lászlót, Székely Évát, Széles Sándort, Verrasztó Zoltánt, Selmeci Attilát, vagy a jelen egyik meghatározó egyéniségét, Virth Balázst.

A sort pedig lehet és kell is folytatni. Más kérdés, hogy ide nem könnyű betagozódni. Ám hogy ez igenis lehetséges, arra jó példát kínál – többek között – a budafoki „Budafóka” Úszó Egyesület és annak vezetőedzője, Horváth Tamás is, akit két edzés között sikerült szóra bírni.

 

Hogy kezdődött?

Időben, azaz hatéves koromban kezdtem el Sopronban úszni, ahol először Farkasné Tamás Anikó foglalkozott velem, aki később az általános iskolában testnevelő tanárom és osztályfőnököm is volt. Ő tanított meg úszni, és ő vett fel a versenyzők csoportjába is. Több edző keze alatt is megfordultam, így Gyurátz Editnél, majd ismét Anikó néninél úsztam. Talán negyedikbe jártam, amikor Széchy Tamás egykori tanítványa, László Frigyes érkezett a városunkba. Ő egészen a 21 éves koromig, azaz a visszavonulásomig irányított; extra eredményekről viszont nem tudok beszámolni.

 

Hosszú pályafutása során hogyan követték egymást az úszásnemek?

Kezdetben mellen úsztam, azt is szerettem a legjobban. Később az 50 és 100 méteres gyorsúszásban próbáltam meg kiadni magamból, amire képes lehettem.

 

Huszonegy évesen válaszút elé került. Mire jutott az addigi életében, és milyen változásokat élt meg a szakítást követően?

Mivel nem voltam túl jó tanuló az általánosban, ezért előbb a villanyszerelő szakmát tanultam ki. Úgy hagytam el Sopront, hogy mindenképpen vízilabdázni szerettem volna. Az érettségi bizonyítvány megszerzését követően sikerrel tettem felvételi vizsgát egyszerre több helyre is, végül Szegedre, a testnevelés-rekreáció szakra kerültem. Egyéves alapképzést követően átvettek a TF-re, de a szegedi évet elvesztve, a nulláról kellett újra kezdenem a felsőfokú tanulmányaimat. Ott végre jól éreztem magamat annak ellenére is, hogy direkt vízilabdázásra nem nyílt lehetőségem. Ezt a hiányérzetet a Margitszigeten, a Bánki Donát Műszaki Főiskola csapatában pótolhattam.

 

– Közben a TF-en úszásra szakosodott…

– Igen, mert a kiegészítésként gyakorolt pólózás mellett egyre világosabban láttam, hogy az úszásban az edzőség lesz az igazi profilom. Éltem a Tóth Ákos, Egresi János, Sós Csaba és Kovácshegyi Ferenc óráin kínált lehetőségekkel, de ismertem a tanári karból Csaba Lászlót és Kiricsi Jánost is – mindegyiküktől lehetett tanulni. A diplomamunkámat Tóth Ákosnál, a szakdolgozatomat Sós Csabánál írtam.

 

Amint letudta ezeket a kötelezettségeket, azonnal úszóedzőnek állt?

Igen, 2005-től dolgozom, bár ez egy érdekes történet. Már a végzés előtti nyáron megházasodtam, a feleségem édesanyja itt, Budafokon, egy óvodában dolgozott. Az ovisokat ebbe az uszodába hordták rendszeresen; ő tudta meg, hogy éppen megüresedett egy edzői státusz. Érkezésemkor abszolút családias hangulatot és környezetet találtam. Nagyon tetszett, hogy nem kellett belecsöppennem mindjárt egy „sztárgyárba”, ahol futószalagon jönnek az országos bajnokok. Mindössze két korcsoport volt, az egyik 6-7, a másik 10-12 évesekből állt, összesen lehettek vagy huszonöten. A vízhez szoktató csoportban benne volt többek között Kurdi Zsófia is, aki eljutott a válogatottságig, és az akkor még óvodás Márton Richárd is a csapat tagjaként úszkált. A mell- és a pillangóúszás alapjait én tanítottam meg neki. Az egy évvel később átvett korcsoportos társaságnak a később élversenyző Mészáros Márk és a végül nyíltvízen kiteljesedő Székelyi Dániel is tagja volt. Elmondhatom, hogy már az első merítés is jól sikerült.

 

Ön szerint mekkora a szerencse szerepe egy versenyző életében?

Különböző mértékben, de minden pályafutás sikeréhez szükség van egy adag szerencsére is. Az is jórészt szerencse kérdése, hogy a fiatal éppen kinek a kezei alá kerül. Mint ahogy vannak olyan nehézségek is, amelyek átvészeléséhez az edzői és a szülői támogatás mellett olykor a szerencsére is szükség lehet. Hogy a körülmények szerencsés összejátszásából akár kisebb csoda is kialakulhat, arra a legjobb példa Márton Richárd esete. Ő kezdő kora óta itt gyakorolt, és az utánpótlás korosztályokban mindent megnyert. Elég volt néhány vereség abszolút jó versenyzőktől, és máris bekerült egy hullámvölgybe. A változást az hozta meg, hogy én javasolhattam őt Milák Kristóf állandó edzőpartnerének, ami Ricsinél teljes megújulást eredményezett. A visszatéréséhez szükség volt a roppant türelmes edzőre, Selmeci Attilára is. Ricsi fejlődése tovább folytatódott Milák új edzőjénél, Virth Balázsnál is, így tarthat ma már Eb-ezüstéremnél. Ahhoz, hogy az ő pályafutása ennyire sínre kerülhessen, neki többször is szüksége volt szerencsés szituációkra.

 

Márton Richárd 2021-től a Honvéd versenyzője. Az átigazolás fejében kapnak nevelési költségtérítést?

Az utóbbi években szerencsére már jár az eredmények alapján számolható összeg, ellentétben a korábban bevett gyakorlattal, amikor csak fogták és vitték a kiszemelt áldozatot, és a dolog el volt intézve. A hoppon maradt edző pedig ott állt a medence szélén, a kifosztottság érzésével. A pénz messze nem old meg mindent, de legalább némiképpen enyhíti az elválás okozta fájdalmat.

 

Ha nem titok, elárulja, mekkora költségvetéssel dolgozik ma a Budafóka?

Nagyágrendileg 20-25 millióból, ami a tagdíjakból és az eredményesség alapján az Úszó Szövetségtől kapott pénzekből áll össze. A viszonylagos nyugalmat, vagy éppen a gondterheltség állapotát elsősorban az befolyásolja, hogy az adott uszoda vezetése mennyit kér el havonta pályahasználati díjként. Az említett összegből egy ideig jól éltünk, futotta edzőtáborra és a versenyre történő elutazásra is úgy, hogy a szülőkre nem kellett túl sokat terhelni. Amikor viszont a bevételeink kétharmada elmegy pályabérletre, akkor nagyon feszes időket kell megélnünk.

 

Hány edzővel és milyen felállásban dolgoznak?

 

Jómagam 2006 óta vagyok vezetőedző. Lukács Zsuzsa foglalkozik a közepes csoporttal, Gábos Vanda a kiscsoport gazdája, Lukács Éva szintén a kiscsoporttal foglalkozott; ő éppen kisgyermekkel van otthon. A pótlására belépett Tapodi Dániel kettős szereposztást lát el: a „palánta” csoportot vezeti, mellette pedig a felnőtteknél mellettem ő a másodedző.

 

A TF-en a felsorolt tanároktól nyilvánvalóan komoly szakmai alapokat kaphatott. Az eltelt több mint másfél évtized alatt milyen források felhasználásával tudta magát továbbképezni?

Párhuzamosan több szálon is „mozgatnom kell” magamat ahhoz, hogy igényes munkát végezhessek. Számos olyan szakkönyvet megvásárolok például, amelyeket a TF-es éveim során nem ismertem, vagy nem került a kezembe és mindenképpen fontosnak tartottam. Egy angol nyelvű, ausztrál kiadású könyvet külön is megemlítenék, amelyet – szerény angol tudásom ellenére is – ragyogóan tudok hasznosítani a benne szereplő ábrák és gyakorlatsorok révén. Számos angol nyelvű könyv mellett kiemelést érdemelnek Dr. Radák Zsolt professzor edzéselméletet, edzésélettant tárgyaló könyvei. Rendszeresen követem a Magyar Edzők Társasága korábban élő-, az utóbbi időben online konferenciáit is, ahol a témaválasztás és az előadók személye egyaránt inspirálóan hat az érdeklődő szakemberekre.

 

Az edzőkollégákkal milyen az együttműködése?

Az is szolgálja az előrelépést, amikor a kollégákkal – elsősorban edzőtáborok alatt – együtt gondolkodunk szakmai kérdésekről. Ilyenkor sok mindent „el lehet tanulni” a másiktól. Selmeci Attiláékkal sokat edzőtáboroztunk együtt, tőle különösen sokat sikerült megtanulnom. Az általa végzett gyakorlatok közül számos kisebb-nagyobb részben fellelhető az én edzésterveimben is. Magyarovits Zoltánnal is gyakran konzultálunk, miként Virth Balázs edzései is szimpatikusak számomra. Két ember neve még feltétlenül ide kívánkozik. Gyertyánfy Tamástól elsősorban a rajtok és a fordulók technikája terén lehet rengeteget tanulni, olyan dolgokat is, amelyekről szinte nem is hallottam korábban. Ő elsősorban a rövidtávú úszások oktatásában számít kiemelkedő specialistának. A másik említésre méltó név Ramocsa Gáboré, akit nem úszóedzőként ismertem meg a TF-en – ő sérülések esetén dolgozik igen eredményesen a rehabilitáció területén. Mozgáskoordinációban, mozgások szabályozásában rengeteget lehet tőle tanulni. Meggyőződésem, hogy Gyertyánfy Tamás és Ramocsa Gábor központi alkalmazása az egész magyar úszósportot plusz egy fél tyúklépésnyivel előbbre tudná segíteni.

 

Érdekelne a véleménye a szárazföldi edzések jelentőségéről – az ott végzett munka részaránya mennyire tehető az elért sikerekben?

Bár erről a témáról alapvetően megoszlanak a vélemények, de abban biztos vagyok, hogy amennyiben ezt a területet jól használják ki, úgy egy nagy szelete lehet az eredményességnek. Sokat számít, milyen távra készül fel az úszó. Biztos vagyok benne, hogy minél rövidebb távok szerepelnek a célkeresztben, annál nagyobb a jelentősége a szárazföldi munkának. Az is tény, hogy rengeteg olyan törzsizomnak és mélyizomnak a fejlesztése igen fontos, amelyeket korábban mi sem céloztunk meg – ezen a területen még komoly, kiaknázatlan lehetőségek vannak. Itt ismét említenem kell Gyertyánfy Tamást és Ramocsa Gábort, akiktől nagyon sokat kaptunk, miként az újabban Milák Kristóf miatt előtérbe került Zala György munkájáról is elismerően kell szólnom. Vele még nem dolgoztunk együtt, csak láttam őt dolgozni az edzőtáborokban. Úgy látom, igen jól eltalálta a megfelelő irányt Milák Kristófnál és a többi Virth-tanítványnál is. Biztos vannak mások is, akikről lehetne szólni, de én az említetteket ismerem.

 

Az ön csoportjának mi a napirendje?

Reggel fél hatkor kezdünk a 12-13 főből álló nagycsoport tagjaival, akik iskolai kötelezettségektől függően 7 óráig vagy 7.20-ig edzenek. Molnár Dóri az utóbbiak közé tartozik. Délután 14.30-kor ismét az uszoda következik 16.30-ig. Néhány perccel később jön egy szárazföldi edzés, amely 18 óráig tart. Jelenleg egyetlen magántanulónk sincs, Molnár Dóri is legfeljebb a hetedik órájáról kap eltávozást.

 

Örülnék, ha a jelenleg legeredményesebb versenyzőjükről, Molnár Dóráról adna egy rövid jellemzést.

Dóri mentalitásával jó irányban lóg ki a sorból. A hozzáállása minden szempontból kiváló és követendő. Idén 100 méteren országos felnőtt bajnok lett, kétszázon 0,01 másodperccel maradt alul Burián Katával szemben. Küzdőképessége, harciassága és terhelhetősége révén egyaránt kiemelkedő. Nem is a mozgása alapján emelkedik ki, hanem ami a fejében van, elsősorban azzal extra tehetség. Márpedig egyre inkább az a közvélekedés, hogy mindinkább mentálisan dőlnek el a dolgok. Szerencsére az állóképességi mutatói is jók, az edzéseket mindig igyekszik kifogástalanul elvégezni.

 

Nevek sorolása nélkül kérdezném: a keze alatt készülők között lát olyan tehetségeket, akik évekkel később elérhetnek a Molnár Dóriéhoz hasonló sikereket?

Ha a terhelhetőség, az általános hozzáállás és a szülői háttér is megmarad, akkor ki merem jelenteni: legalább három-négy olyan fiatal nevelkedik nálunk, akik három-négy éven belül odáig juthatnak, ahol a mindössze 16 éves Dóri jelenleg tart.

 

Jocha Károly

Hasonló bejegyzések