Holló Balázs beverekedte magát a 400 vegyes döntőjébe, Szabó Szebasztián elődöntőzhet 50 pillangón, Rasovszky Kristóf pedig újabb távon – 400 gyorson – úszott olimpiai szintidőt. Gyorsváltóink nem jutottak fináléba, a férfiaktól azonban aligha lehet elvenni az olimpiai kvótát.
Reálisan nézve azoknak volt esélyük a továbblépésre, akik végül éltek vele. Holló Balázs nagyot harcolt, 400 vegyesen ma már kőkeményen bele kell állni a délelőtti úszásokba is, hogy valaki ott legyen az esti fináléban: Balázsnak ez sikerült, 7. helyen kvalifikált. Igaz, aztán zsörtölődött egy sort, mert két tizeddel elmaradt az olimpiai A-szinttől, de végül abban maradt magával, hogy este legalább lesz még egy esélye. „Remélem, sikerül regenerálódnom, és aztán nekimegyek még egyszer. Tudtam, hogy el kell kezdeni, másképp nincs esély, szerintem a pillangót túlzottan meg is nyomtam, ez visszaütött háton, és a gyors sem volt annyira domináns, mint szokott lenni, ezt estére rendbe kell tennünk” – összegzett lihegve Balázs. Itt a másik indulónk, Telegdy Ádám nem igazán érezte a ritmust (19. lett), saját bevallása szerint általában tudja, mi miért történik vele a medencében, de erre most nincs megfejtése.
A másik két direkt döntős számban, a férfi és női 400 gyorson helyezésben közel, időben relatíve messze voltak a finálétól a legjobban teljesítő indulóink, Rasovszky Kristóf és Késely Ajna. Rasovszky a nyíltvízi viadalról hozott lendülettel azért egyéni csúcsig és olimpiai kvalifikációs időig száguldott, bár az előzetesen szintén célkeresztbe tett, 2009 óta érintetlen országos rekord nem lett meg. „Ha csak kicsivel döntöm meg, akkor sincs finálé, azaz annyira nem bánkódom – jó volt ez, elégedett vagyok, még van mit finomítani ezen a négyszázon, de összességében megcsináltam, amit akartam a nullás pályán.”
Késely Ajna kilencedikként zárt, ám másodpercekre volt a finálét jelentő helyezéstől, ő inkább a megtett útról beszélt. „Ennek az időmnek most örülnöm kell, mert olyan mélyről indultam, hogy ahhoz képest értékelni kell, hogy itt tartok – (Kovács) Ottó bával kell még egy fél év, és akkor ismét a régi lehetek” – mondta Ajna mosolyogva, míg a 23. helyen zárt Fábián Betti arról beszélt, hogy egy célja volt, teljesen kiúszni magát, és ez sikerült is neki.
Szabó Szebasztián magabiztosan lépett tovább 50 pillangón – negyedmagával úszott 23.27-et, s lett 9. –, az egészet egy „elsőre mindig szenvedős, de rendben lesz ez” megjegyzéssel intézve el.
Gyorsváltóinkban bíztunk még, ám a lányoknál csak Ábrahám Minna hozott olyan időt (54.5), ami a fináléra esélyessé tette volna a kvartettet. A férfiaknál Németh Nándor egy parádés 48.20-szal indított – ekkor kellett volna lefújni úgymond, hisz elsőnek jött be –, Szabó Szebasztián is jól tartotta a váltót a negyedik hely környékén, ám aztán Mészáros Daninál és a pályafutása első válogatott gyorsváltós fellépését vállaló Kós Hubertnél már kicsit behorpadtunk, így végül a 11. helyen zártak a srácok. Mindketten elizgulták az elejét, így kevesebb maradt a tankban a második ötvenre – hiába jöttek 48-as időt, még úgysem maradt esély a fináléra, hogy a briteket kizárták. Sós Csaba ugyanakkor elmondta, szerinte biztos, hogy az olimpiai kvóta megvan, mert nemigen tűnik úgy, hogy négy ország beelőzhetne minket akár Dohában is.
A többi indulónk közül Jakabos Zsuzsanna (100m pillangó, 30. hely) melegített inkább, Sebestyén Dalma (200m vegyes, 19.) csalódottan vette tudomásul, hogy nem tudott magából jobb időt kipréselni.