„Hatvan éve vár a város egy ilyen nagyszerű tanuszodára” – ennél a mondatnál semmi sem adja vissza jobban, miért ennyire fontos az Úszó Nemzet Program sarokkövének számító tanuszoda-építési program.
Az idézet Sveiczer Sándor hevesi polgármester beszédéből való, aki végre büszkén jelenthette be a helyi közösségnek: immár az ő településükön is hivatalosan megnyílt a tanuszoda, és ha minden jól megy, hamarosan az Úszó Nemzet Programba is bekapcsolódhatnak.
Az eseményen a városvezető mellett Schmidt Gábor sportért felelős államtitkár-helyettes, Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, Nyúl Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, Kovács Norbert, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese, Dala Tamás, a Nemzeti Sportközpontok vezérigazgatója, a MÚSZ részéről pedig Török Enikő sportszakmai vezető, valamint Höltz Péter, az észak-magyarországi régió vezetője vett részt.
Mégis, sokadszor tesszük hozzá: a szalagátvágás jelentősége is nagy, remek jelkép – ám a legfontosabb mégiscsak az, hogy az ünnepséget követően a medencék megteltek élettel!