Tartalom
Melléklet

MÚSZ 1/2016. sz. elnökségi határozat – A Magyar Úszó Szövetség elnöksége 10 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta dr. Hargitay András szövetségi kapitány által előterjesztett 31. Nyári Olimpiai Játékokon résztvevő versenyzőket és szakembereket tartalmazó teljes csapat névsort.

MÚSZ 2/2016. sz. elnökségi határozat – A Magyar Úszó Szövetség elnöksége kilenc igenis egy nem szavazattal elfogadta György Réka jelölését a 31. Nyári Olimpiai Játékokon résztvevő csapatba a Budapest Open versenyen elért olimpiai A szint teljesítése alapján. György Réka Budapest Open versenyen elért időeredménnyel megelőzte Burián Kata a londoni Európa-bajnokságon korábban elért olimpiai A szint teljesítését jelentő idejét. Ugyanakkor az elnökség azt is elfogadta, hogy a MÚSZ írásban kikéri a Fina szakvéleményét a bejelentett csúcsjavítási kísérlet vonatkozó szabályai értelmezéséről.

MÚSZ 3/2016. sz. elnökségi határozat – A Magyar Úszó Szövetség elnöksége 10 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a MÚSZ igazolási-nyilvántartási és átigazolási szabályzat 2.§ 15. bekezdését, valamint ugyanezen szabályzat 4.§ 11. bekezdését, a rajt engedély kiadására vonatkozó szabályok módosítását.

MÚSZ 4/2016. sz. elnökségi határozat – A Magyar Úszó Szövetség elnöksége 10 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a MÚSZ versenybírói bizottság a 2016 évi rövid pályás világbajnokságon közreműködő magyar versenybíró személyére vonatkozó előterjesztését. Eszerint a MÚSZ elnöksége Szentirmay Andreát javasolja a FINA-nak a Rövidpályás Világbajnokságon résztvevő magyar versenybíróként.

MÚSZ 5/2016. sz. elnökségi határozat – A Magyar Úszó Szövetség elnöksége 10 igen szavazattal egyhangúlag úgy döntött, hogy nem tartja megalapozottnak a dr.Jakab János ügyvéd BVSC -Zugló jogi képviselője által, Kapás Boglárka átigazolási ügyében benyújtott panaszt, ezért helybenhagyja a MÚSZ-NYÁB 2016. január 18. napján Kapás Boglárka átigazolása ügyében hozott határozatát.