Az 5-ös számjegyében teltek el az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál úszóversenyei a bakui uszodában, hiszen versenyzőink három 5. helyet is bezsebeltek. ma.
Először Ugrai Panna kezdte a sort és 100 m pillangón 1:00.83-at úszott, amivel az ötödik lett. A finálét egyébként az orosz Aleksandra Sabitova 59.07-es EYOF-csúccsal nyerte meg. A fiúk mezőnyében Tschaikov Valentinért szoríthattunk, akinek ráadásul kétszer is le kellett úsznia az 50 m gyorsot a délután folyamán, előbb 23.57-es idővel a hatodik legjobbként kvalifikált a fináléba, majd ott még 17 századot faragva az úszásán az ötödik helyen csapott célba. Ugyancsak ez a helyezés jutott a 4×100-as mix vegyesváltónak, amely a döntőre egy helyen változtatott a felállásán: Pető Bence helyett szerepet kapott Kós Hubert, majd Hetyei Nóra, Ugrai Panna és Mészáros Dániel következett. A 4:01.23-as idő 6.96-al marad el a győztes orosz egységétől.
Érmet ugyan nem nyertek ma úszóink, de a középdöntőkből szép számmal verekedték be magukat a pénteki fináléba. 100 m pillangón Kós Hubert és 200 m gyorson Betlehem Dávid az 5., Nyirádi Réka 200 m vegyesen a 7. legjobbként várhatja a következő versenynapot.
Hajrá fiatalok!