Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén újra közösen szervezte meg az „Országházi Gyermekkarácsonyt”, melyre 800 hátrányos helyzetű, nehéz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermeket hívtak meg Magyarországról és a határon túlról.
A gyermekeket népszerű művészek, előadók karácsonyi műsora szórakoztatta. A négyórás program összesen nyolc helyszínen zajlott, így több neves sportolóval is találkozhattak a lurkók. A nagyszabású ünnepségre az olimpiai bajnok Wladár Sándor, valamint válogatott úszóink közül az Európa-bajnok Verrasztó Evelyn, a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid és az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, Milák Kristóf is ellátogatott, akik nemcsak jelenlétükkel, hanem történeteikkel is felejthetetlen élményt szereztek a gyerekeknek.
A program zárásaként Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke, valamint a rendezvény támogatói a csíkszentdomokosi gyerekek Fenyőcske Csoport „Ég a gyertya” című adventi produkciója kíséretében osztották ki az ajándékokat.