Dohában ma megtartották a FINA tisztújító kongresszusát, melyen a várakozásoknak megfelelően az eddigi első alelnököt, a kuvaiti Huszain al-Muszallamot választották meg a nemzetközi szövetség új elnökének.
Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően, a Magyar Úszó Szövetség támogatásával az új FINA Bureau-ba meghívottként bekerült Fürjes Balázs nemzetközi sporteseményekért felelős államtitkár. A FINA új vezérkara állandó tagként számít a munkájára, mint a 2024-es rövidpályás úszó világbajnokság és a 2027-es FINA Világbajnokság előkészületeiért felelős összekötő.
„Mindannyian örülünk, hogy Magyarországnak ezután is lesz képviselője a FINA vezető testületében” kommentálta a döntést a MÚSZ elnöke, Wladár Sándor. „Az előzetes egyeztetések során megállapodtunk Fürjes Balázs államtitkár úrral, amellett, hogy a soron következő kiemelkedő nagy események sikeréért dolgozik, a világszövetségen belül minden téren elősegíti a magyar érdekek érvényesülését.”