A világ legkiválóbb úszói ismét a Duna Arénába látogatnak, hiszen ezúttal is rangos nemzetközi verseny otthona lesz Budapest, 2018. október 4. és 6. között. A sportág történetében először – a tavalyi, felejthetetlen világbajnokság sikerén felbuzdulva – a FINA a magyar fővárost jelölte ki az úszó Világkupa egyik helyszínéül. Ahhoz, hogy a már-már megszokott, kiemelkedően magas színvonalat ismét hozni tudjuk, elengedhetetlen lesz az önkéntesek munkája is, amely tavaly hatalmas mértékben járult hozzá „minden idők legjobb világbajnokságának” sikeréhez.
A rendezési feladatok már a verseny előtti napokban elkezdődnek, így október 1-7-ig számítunk a segítségre. Az önkéntesek amellett, hogy hatalmas élménnyel gazdagodnak és hozzájárulnak a rendezvény sikeréhez, a megfelelő formaruházatot (póló), illetve a végleges beosztásnak megfelelő ellátást kapnak a munkavégzés idejére. A versenyzők magas számára való tekintettel a vidéki önkéntesek részére szállást csak korlátozott számban tudunk biztosítani, így aki a budapesti tartózkodást meg tudja oldani, kérjük, hogy jelezze az űrlap kitöltése során. Az önkéntesek várhatóan két műszakba (délelőtt és délután) kerülnek majd beosztásra az alábbi területeken:
- Versenyrendezés
- Létesítményüzemeltetés
- Marketing
- Logisztika (reptéri fogadás)
- Információs pont (hotel és rendezvényhelyszín)
- Dopping és Medical Team
- VIP és Protokoll
- Időmérés
- Média
- Akkreditáció
- Egyéb területek
Ha te is szeretnél egy összetartó és lelkes csapat tagja lenni, az alábbi űrlap kitöltésével jelentkezhetsz.
FONTOS! A jelentkezést csak 18. életévüket betöltött személyek tölthetik ki (2000. október 1. előtt születettek), illetve a társalgási szintű angol nyelvtudás alapkövetelmény!
Jelentkezési határidő: 2018. július 31. 24:00
Jelentkezési űrlap: https://goo.gl/forms/NgNm9tvJdGMAB6Rr2