Az olimpiai felkészülés keretében 12 zömében utánpótláskorú úszó és 4 szakember utazott a japán Koriyama városába, hogy az előzetes meghívásnak eleget téve, két hét edzőtáborral hangolódjanak az ide szezon hátralévő versenyeire, és egyúttal teszteljék a távol-keleti város és a helyi uszoda nyújtotta lehetőségeket,valamint tapasztalataikat megosztva, elősegítsék a további edzőtáborok szervezését a térségben, ezáltal is támogatva a magyar úszó válogatott 2020-as tokiói ötkarikás játékokra való felkészülését és akklimatizálódását Japánban!
Versenyzők:
Kenderesi Tamás, Békési Eszter, Grátz Benjamin, Takács Tamás Imre, Lakatos Dávid, Bukovics Milán Áron, Szabó Bálint, Tiszai András László, Holló Balázs, Himer Krisztofer, Gyurinovics Fanni, Ollé Mónika Beatrix
Szakemberek:
Kovács Ottó – csapatvezető, Tari Imre, Horváth Péter, Kovács László