Október 4-6. között Magyarországon először Úszó Világkupa lesz a Duna Arénában! Amennyiben olyan szerencsés volt, hogy a vizes VB-n a helyszínen szurkolhatott, akkor az élmény megismétlése, amennyiben valamilyen oknál fogva nem tudott ott lenni, akkor pedig az élmény megismerése miatt érdemes ellátogatni a FINA Úszó Világkupára.
A mezőnyben ott lesz a teljes magyar úszó válogatott (kivéve az Ifjúsági Olimpián szereplő versenyzőink), így a teljesség igénye nélkül Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Bernek Péter, Cseh László, Kenderesi Tamás, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, illetve már most jelezte részvételét számos olimpiai és világbajnok nemzetközi sztár is.
A délelőtti jegyek 500-1500 forint között, míg az esti döntőre szóló belépők 1500-7000 forint közötti áron érhetők el. További részletek: https://uszovilagkupa.hu/
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a FINA Úszó Világkupa október 4-i (csütörtök) döntői ugyan 18:00-kor rajtolnak, de a különleges élményt ígérő felvezető program már 17:30-kor kezdetét veszi, amiről vétek lenne lemaradni, így a délutáni finálék megtekintésére lehetőség szerint már 17:15-17:30 között érdemes megérkezni, hogy élőben követhesse a Világkupa formabontó nyitófutamát, számos hazai sportsztár és egy különleges vendég részvételével.
Mindezzel megismételhetetlen élménynek lehet részese, ezért javasoljuk, hogy aznap legkésőbb 17:30-ig foglalja el a helyét a Duna Arénában. (Ne felejtse, hogy a belépésre is kell némi időt szánni!)
Reggelente az előfutamok 9:30-kor kezdődnek, míg délután/esténként a döntőkre és eredményhirdetésre kerül sor a délelőtti előfutamok menetének megismétlésével.
A délutáni döntők kezdési időpontjai:
Október 4. (csütörtök) 18:00
Október 5. (péntek) 18:00
Október 6. (szombat) 17:00
A délutáni program/döntők kapcsán javasolt helyfoglalás a Duna Arénában (bekalkulálva a megérkezés, parkolás, jegykezelés idejét)
Október 4.(csütörtök)17:15-17:30 között
Október 5. (péntek) 17:30-17:45 között
Október 6. (szombat) 16:30-16-45 között
Bízunk benne, hogy felejthetetlen emlékkel lesz gazdagabb; sok szeretettel várjuk a FINA Úszó Világkupán!