Rohács Réka második, Gálicz Péter negyedik lett a legidősebbek 10km-es versenyében a máltai junior nyíltvízi Európa-bajnokság második napján. Réka aranyérmét a szél fújta el, míg Péter 27 századdal maradt le a dobogóról.

A 18-19 évesek a klasszikus olimpiai távon versengtek szombat délelőtt. A férfiak versenyében Gálicz Péter óriásit csatázott a bronzéremért, de végül nagyjából húsz centivel olasz riválisa, Emanuele Russo ért be előbb – kettejük között 0.27 másodperc volt a különbség. A második sem volt messze, másfél másodpercre, a francia Logan Fontaine győzelméhez ugyanakkor nem férhetett kétség – igaz, neki már felnőtt világbajnoki aranyérme is van, tavaly ugyanis tagja volt a Balatonfüreden győztes gall váltónak. Ugyanezen a távon Huszti Dávid 16., Selmeci Levente pedig 24. lett – ellentétben a legjobbakkal ők mindhárman 18 esztendősek, azaz van még egy évük, hogy még jobb időket érjenek el ezen a viadalon.

Az ifjú hölgyek versenyében Rohács Réka simán nyerhetett volna, ám a célegyenest jelző utolsó bóját a kilencedik kör után odébb cibálta a szél, és képtelenek voltak a hajráig a megfelelő helyre visszatenni. Réka az élen haladva elveszítette a viszonyítási pontot, hiszen az a bója hiányzott, amit az előző kilenc körben rendre megkerült, és amikor már a strandolók között úszott, akkor vette észre, hogy valami nem stimmel… Amíg visszatalált az „ideális ívre”, a francia Lisa Pou beelőzte, és öt másodperccel előbb ütötte meg a célpanelt (a franciák így a hat egyéni számból négyet nyertek meg).

Másik indulónk, Vas Luca féltávnál 80-100 méterre az élbolytól lemaradva haladt, és a szakvezetők úgy döntöttek, kiveszik a vízből, mivel jobb helyezésre nemigen volt esélye, sokkal fontosabb, hogy a vasárnapi váltóra friss maradjon.

„Örülünk Réka ezüstjének, de már a második arany megy el a rendezők hanyagsága és hozzá nem értése miatt – dühöngött Gellért Gábor szövetségi kapitány. – További két érem is ezért veszett el, és baromi tehetetlennek érezzük magunkat, hiszen ezek a gyerekek egy évet készültek erre a viadalra… Ezek ráadásul egzisztenciákat befolyásoló drámák, hiszen a sportolói és az edzői javadalmazásokat érinti az, hogy valaki első vagy második, érmes vagy lemarad a dobogóról. Hogy az eredményhirdetést két órán át elfelejtették megrendezni, már szóra sem érdemes, ott ültek franciák, olaszok, magyarok egy rakáson, anélkül, hogy bárki egy szót szólt volna hozzájuk – egy strandon vagyunk, ahol a bíróknak a befutónál úgy kell sípolva, ordítva kiküldeni a fürdőzőket az úszók útvonalából. Az összes nemzet képviselője ki van borulva, de nem tudunk mit csinálni – valahogy megoldjuk most már a váltókat, bár pályarajzot továbbra sem láttunk, délután a technikai értekezlet újra elmaradt, mondván, a rendezők már hazamentek. Majd reggel, a rajt előtt összerakjuk valahogy a versenyt közösen, a nemzetközi delegátusokkal…”

Junior Európa-bajnokság, 2. nap – a magyarok eredményei

Férfiak, 10km (18-19 évesek)
1. Logan Fontaine (francia) 1:52:09.36

4. Gálicz Péter 1:52:31.71
16. Huszti Dávid 1:54:08.19
24. Selmeci Levene 2:02:17.43

Nők, 10km (18-19 évesek)
1. Lisa Pou (francia) 1:57:42.37
2. Rohács Réka 1:57:47.58
Vas Luca feladta a versenyt.

Hasonló bejegyzések