A tegnapi 100 hát döntője után, ma 200 háton Hosszú Katinka a táv közepén talán kevésbé pörgött a szokásosnál, így hiába úszta a második leggyorsabb záróötvenet, ezúttal meg kellett elégednie a negyedik hellyel 200 háton – cserébe később első helyen jutott tovább 100 vegyesen, ahol magabiztosan várhatja a pénteki finálét, hiszen több mint négy tizeddel végzett a mezőny előtt.
A 200 hát fináléjában 50 méter után világcsúcsrészidőn belül Kathleen Baker fordult az élen, míg Hosszú a harmadik helyen állt. Baker és Emily Seebohm egyre jobban elhúzott a mezőnytől, miközben Hosszú féltávnál már csak a 4-5. helyen állt, és a következő két hosszt is ott csatázta végig. A bajai születésű úszó hiába próbált a táv második felében hajrázni, végül a 4. helyen ért célba (2:01.99). Az arany a szintén jól hajrázó amerikai, Lisa Bratton nyakába került (2:00.71), Baker a második, Seebohm a harmadik lett.
Ezt követően a háromszoros olimpiai bajnokunk a 100 vegyes második elődöntőjében állt rajtkőre, miután az elsőt az amerikai Melanie Margalis 58.33-as idővel behúzta – majd másfél másodperccel elmaradva a magyar riválisa által tartott világrekordtól.
Hosszú az élmezőnyben fordult az első 25-öt jelentő pillangó után. A hát után a 3. helyen állt, majd az utolsó 25 méternek a 2. helyről vághatott neki. A mell után a gyors sem okozott gondot, lehajrázta a japán Imait megnyerte az elődöntőt (57.69), ezzel toronymagasan, a legjobb idővel jutott be a pénteki fináléba.
A nap másik középdöntőse Lobanovszkij Maxim volt, a győri sprinter pörgött becsülettel az 50 gyors középdöntőjében, 0.02 híján az országos csúcsot is sikerült kis híján leszednie, de a biztató első hossz után a másodikban kissé visszaesett, és végül 21.20-szal a 11. helyen zárt.
A délelőtti krónikához hozzátartozik még, hogy Földházi Dávid három századdal maradt le a továbbjutásról 100m vegyesen (17.), Horváth Dávid 20. lett 200m mellen, Telegdy Ádám pedig 50m háton 32. helyen zárt.
A legfrissebb hírek szerint péntek délelőtt sajnos nem csupán Katinkáról kell lemondanunk (visszalép az 50 háttól), de Kapás Bogiról is: olimpiai bronzérmesünk teljesen le van gyengülve, továbbra is náthás és köhög, így nincs értelme nekifeszülni a 400 gyorsnak.
Nyilatkozatok:
Hosszú Katinka: „Az idén sokkal többet gyakoroltuk a pillangót, a hát a szó szoros értelmében háttérbe szorult, ezért nem olyan biztos a mozgás, a fordulók, mint korábban. A kinti pályán kevésbé láttam a többieket, ez is számított – ettől függetlenül azért kicsit frusztráló, hogy negyedik lettem, egy bronz legalább jó lett volna – értékelt Katinka. – Azért a három eddigi érem hamar elfeledteti ezt az egészet, de most úgy érzem, hogy kell egy kis erőgyűjtés, úgyhogy a holnapi ötven hátat kihagyom, mert a száz vegyes amúgy teljesen rendben volt, az úszás is, az idő is, ennél jobb nem kell egy elődöntőre.”
Lobanovszkij Maxim: „A rajt, a felgyorsulás már működik, de a víz alatti rész még nem megy annyira jól, hogy a leggyorsabbakkal fel tudjam venni a versenyt. Ezen kell javítanom, hogy legyen esélyem, mert az úszósebességem szerintem már megvan” – mondta a kedves győri óriás.
Magyar eredmények a döntőben – Rövidpályás VB, Hangzhou – 3. nap
200 hát
1. BRATTON Lisa USA 2:00.71
2. BAKER Kathleen USA 2:00.79
3. SEEBOHM Emily AUS 2:01.37
4. HOSSZÚ Katinka HUN 2:01.99