– Szalay Péter írása –
Békési Eszter és Kovács Ottó, a mestere is megtisztelve érzi magát
Ahogy telnek a napok és közeledik a május 11-én és 12-én a Duna Arénában megrendezésre kerülő FINA Bajnokok Ligája nemzetközi elitverseny rajtja, úgy emelkedik azoknak a magyar válogatottaknak a száma, akik a pénzdíjas gálára meghívást kaptak. Előbb négyről hétre, majd legutóbb már tízre. A leginkább meglepő talán az, hogy a 200 méteres mellúszásban – többek között az ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok orosz Julia Jefimova társaságában – Békési Eszter, egy 17 esztendős egri leányka is rajtköre állhat, aki az áprilisi országos bajnokságon a 100-on és a 200-on is aranyérmet érdemelt ki. Kovács Ottó, a mestere szerint van esély arra, hogy Eszter élete eddigi legrangosabb felnőtt versenyén is dobogós helyen végezzen.
A tévében nézték ki Eszter edzőjét
„Már az sem számított mindennapos eseménynek, ahogy két esztendővel ezelőtt Eszter egy hajdúszoboszlói kisegyesületből az Egri Úszó Klubba került. Szülei egy televíziós nyilatkozatomra figyeltek fel, valószínűleg a mondandóm és az úszással kapcsolatos életfilozófiám késztethette őket arra, hogy nem sokkal később felkeressenek, és a segítségemet kérjék – nyilatkozta Kovács Ottó az SzPress Hírszolgálatnak – Akkoriban még nem emlegették a nevét a sportág kimagasló tehetségei között, arra viszont az edzéseken azonnal felfigyeltem, hogy jó adag akarat és céltudatosság lakozik benne. Először is arra kellett rávennem, hogy a sprintszámok helyett inkább a 200 méteres távra összpontosítsunk, mert abból tudhatjuk a legtöbbet kihozni. Alig három hónap leforgása alatt hat másodpercet sikerült lefaragni az egyéni csúcsából, arra pedig már az úszószakma is felfigyelt, hogy a tavalyi országos bajnokágon két érmet is behúzott, a 200-on ezüstöt, a 100-on pedig bronzot. Talán túl korán jött az ifjúsági Európa-bajnokság, ahol egyéni csúcsokkal sem sikerült megközelítenie a dobogót. Kudarcról ugyan senkisem beszélt, azt viszont be kellett látnia, hogy a magyar bajnokság és a fiatalok európai versengésének kihívása közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Nem tört le, inkább megmakacsolta magát és jó következtetésekre jutott. Azóta mind inkább tisztul a mellúszó technikája, láthatóan egyre erősebb és szívósabb, de ami ebben a sportágban sokszor vízválasztó, Eszter fejben, a gondolkodásmódjában is kivételesen erős.”
Indulhatna a VB-n, de inkább fókuszál az olimpiára
Az idei bajnoki duplázás a tapasztalt edzőt is meglepte. A 200-as győzelemre számított, a rövidebb távon kivívott első hely viszont már inkább volt hab a tortán. Eszter százas hajrája már-már a nagy elődök bravúros utolsó 20 méteres „kihomorítására” emlékeztetett. A győztes idők (200-on 2:28.84, 100-on 1:08.95) egyelőre nem voltak igazán látványosak, de Kovács Ottó ennél jobbakra számít a júliusi korosztályos EB-n, majd az augusztusi budapesti junior világbajnokságon, és most már dobogós vagy dobogóközeli helyezésekre. Amúgy a hazai elsőségeknek köszönhetően a „nagyok” Kvangdzsu-i világbajnokságára is elutazhatna, de edzője szerint jobban teszi, ha a legnagyobb megmérettetéssel vár egy évet, és idén inkább a vele egykorúukkal méri össze az erejét.
„Azt szeretném, hogy ez az év inkább szóljon a korosztályos versenyek nem kevésbé izgalmas kihívásairól, mint sem az egyelőre túl nagy próbatételt jelentő világbajnokságról, amely ráadásul nagyon közel is van a junior versenyeihez – hangsúlyozta az egri úszóműhely vezetője. – Most azt is kivételes megtiszteltetésnek és közös munkánk elismerésének tekintjük, hogy a FINA szakmai stábja Esztert is meghívta a Duna Arénába, a budapesti Bajnokok Ligája versenyre. A nagy lehetőséget egy újabb 2:28 körüli eredménnyel szeretné meghálálni, hogy ez a különleges premier maradandó emléket jelenthessen mindkettőnk számára” – jelentette ki Kovács Ottó.
Forrás: SzPress Sporthírszolgálat